Felcsúton alig ezerkétszáz ember előtt tömte ki a fehérvári Videoton a Mezőkövesd csapatát, a Videoton ráadásul még a tabella élére is állt a győzelemmel.

A Videoton az első félidőben lőtt három góllal alapozta meg a sereghajtó Mezőkövesd elleni sima, 4-0-s győzelmét a felcsúti Pancho Arénában, a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 15. fordulójában.

A székesfehérvári csapat jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte a Ferencvárost, s az élre állt a tabellán.

Lazovic kiválóan eltalált szabadrúgásával már a mérkőzés elején vezetést szerzett a Videoton. Hátrányba kerülve a Mezőkövesd támadott inkább, de ismét a hazaiak lőttek gólt, méghozzá érdekes körülmények között: Lazovic kiugratásából Henty volt eredményes, az asszisztens nem jelzett lest, de úgy tűnt, Karakó befújta, majd később a játékvezető mégis megadta a találatot. A folytatásban is többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, mégis a fehérváriak növelték előnyüket: Lazovic beadását Scepovic továbbította a kapuba.

Szünet után visszavettek a tempóból a csapatok: a Mezőkövesd láthatóan beletörődött a vereségbe, míg a Videoton nem erőltette a góllövést. Egy szép támadás végén Lazovic négyre növelte a hazai előnyt, egyben beállította a végeredményt is.

OTP Bank Liga, 15. forduló:

Videoton FC – Mezőkövesd Zsóry FC 4-0 (3-0) Felcsút, 1233 néző, v.: Karakó

gólszerzők: Lazovic (7., 66.), Henty (16.), Scepovic (36.)

sárga lap: Scepovic (45+2.), Vinícius (61.), illetve Szalai A. (13.), Cseri T. (25.)

Videoton:

Kovácsik – Fiola, Vinícius, Juhász R. (Tóth B. 71.), Stopira – Nego, Varga J., Pátkai – Lazovic (Szabó B. 77.), Scepovic, Henty (Géresi 62.)

Mezőkövesd:

Tujvel – Lázár P., Hudák, Szalai A., Vadnai – Iszlai, Koszta, Mlinar (Tóth B. 46.), Keita, Cseri T. (Baracskai 46. helyette Strestík 73.) – Novák Cs.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.