2016. április 7-i lemondása után most nyilatkozott először nagyobb terjedelemben, a napokban megjelent Sportsorsok című interjúkötet egyik alanyaként Kiss László úszóedző – írja a Magyar Nemzet.

Kiss Lászlónak nagyon rosszul esik, ahogy Hosszú Katinka viselkedik vele
Fotó: Kovács Anikó/MTI

A nemi erőszak-ügye miatt botrányba keveredett egykori szövetségi kapitány többek között arról is beszélt, hogy Hosszú Katinkát mindig is támogatta, semmi rosszat nem tett ellene.

„Az ő viselkedése velem szemben teljességgel érthetetlen. Különösen, amikor az apukája is felhívott, és azt mondta, hogy Katinka szeret engem. Hát mi lenne, ha nem szeretne?”

- idézte fel Kiss szavait a lap.

Kiss azt állítja, Shane Tusup, Hosszú párja és edzője az ő közbenjárására utazhatott ki papírok nélkül a 2012-es londoni olimpiára. Eleinte nagyon jóban voltak, de mikor kirobbant az ominózus ügy, minden megváltozott.

Katinka akkor elindult felém, de Shane Tusup azt mondta: No! És akkor ő hátat fordított.

- állítja Kiss László.

(MNO)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
azért elképesztően jellemző erre az országra, hogy ennek gátlástalan lebukott trógernek még van pofája kamerák és mikrofonok elé állnia!!! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Öreg geci az fáj hogy a csajt nem sikerült ,,megfektetni ,, ???
Mert ,,olaszul,, beszélt neked ,,szaromafaszodra,, ))))))))))))))))))))))))))))))))
wagabund
Jó hír az öregnek: Hosszú Katinka 9 számban indul a szerdától vasárnapig tartó rövidpályás EB-n Koppenhágában...persze nem csak ő az egyedüli magyar kiválóság...

www.origo.hu/sport/egyeni/20171013-uszas-rovidpalyas-europa-bajnoksag-koppenhaga-az-uszoda-royal-arena.html
mariaberta
@papa.49: milyen választékos a stílusod!!!
Lepényleső
Messzire ha kerüli,nem fog rosszul esni neki.
papa.49
@mariaberta: Mást mit lehet mondani a vén gecire, nálam nem ember az ilyen
mariaberta
Egyben tévedsz, ő nem VÉN GECI,ha már így minősíted, hanem FIATAL GECI volt. Tudomásom szerint ugyanis ezt fiatalon követte el több mint 20 évvel ezelőtt amiért le is csukták, tehát letöltötte a rá kiszabott büntetést, továbbiakban pedig hasznos tagja volt társasalomnak. Hosszú óta különben divatba jöttek a zaklatások, természetesen általában ezt a hibát leginkább bal-liberális férfiak követik el,jobbára tiszta életű hölgyeményekkel szemben .
Ja,hogy Baukó mit művelt a való világban, miért csoda ha egy pasi látva ezeket , próbálkozik nála? És a másik sem különb, volt egy párja,akivel elragadó tornamutatványokat végzett amiket a TV-ben is bemutattak. Hát csak legyünk egy kicsit tárgyilagosak, az sem árt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.