Mint korábban megírtuk, feltörték Nora Mörk mobiltelefonját, majd az interneten kezdték terjeszteni a privát képeit.

Ellopták a győri kézis meztelen fotóit – újabb fordulat: a férfiválogatott is belekeveredett

A Győri Audi ETO világklasszis kézilabdázója olyan képeket tárolt a telefonjában, melyek egy részén meztelenül, illetve hiányos öltözetben pózol. A fotókat egy tizenöt fős banda lophatta el, akiktől – ha nem akarnak pereskedni – csinos összeget követel a sportoló.

Mörk elmondása szerint teljesen összetört, azt is fontolgatta, hogy kihagyja a világbajnokságot.

A Nemzeti Sport írta meg, hogy az ügy most új fordulatot vet: a 26 éves jobbátlövő elmondta, a norvég férfiválogatott tagjai között is körbejártak az említett képek.

„Teljesen megtörtem. Ők a környezetemhez tartoznak, és azt hittem, mellettem vannak és segítenek. De sajnos tévedtem, nagyon csalódott vagyok"

– mondta a Verdens Gangnak Nora Mörk a férfiválogatottal kapcsolatban.

Mörk értesítette a norvég szövetséget, hogy a válogatottság lemondásán gondolkodik, ha nem kérnek nyilvánosan bocsánatot. Azt a választ kapta, hogy nem lenne helyes a nyilvánosság elé állni vele, de négyszemközt megteszik. 

Nora Mørk's Official Instagram (@noramrk_9) által megosztott bejegyzés,

A játékos nyilvános bocsánatkérést vár a norvég szövetségtől, és a vg.no szerint keddig adott erre határidőt. Kare Geir Lio, az NHF elnöke és Erik Langerud főtitkár azonban hallani sem akar erről.

„Ők úgy érzik, minden tőlük telhetőt megtettek, de szerintem nem így van. Nem vagyok benne biztos, hogy a továbbiakban is tagja szeretnék lenni egy olyan közösségnek, amely inkább azok pártjára áll, akik engem zaklatnak”

– tette hozzá Mörk, aki úgy tudja, legalább két játékoshoz eljutottak a fotók a férfiválogatottból, és ők kezdték el aztán terjeszteni a többiek között.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
@Equus: Nem azt írtam, hogy "meztelen" fotóim vannak, hanem azt, hogy fotóim...
telefonról simán fel lehet tölteni a netes albumba. Ez manapság mindennapos dolog...
magánügy, hogy ki, milyen fotót és az is, hogy kinek készít! mit nem értesz ezen?
Teljesen független attól, hogy az illető férfi, vagy nő. Attól még, hogy felőled ellophatják a telefonod tartalmát, a lopás bűn! A bűnös pedig a tolvaj, és nem az, akitől lopnak!

De te felmented a tolvajt, és hibásítod a nőt! Rendszeresen visszatérő gondolkodási ficam - általában -, ami a női nem lealacsonyítása. (Pl. erőszaktevők és zaklatók mentegetése...) Én, mint egy a nők közül, kikérem magamnak ezt!
Miközben ugyanezek a férfiak nem igen tudnának létezni nők nélkül :)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Jaj kiscica, félsz, hogy nem tetszettél nekik? Máskor olyan rossz képeket ne tárolj a telódon.

A pasik megnéznek ha tehetik, ők már csak ilyenek. Szerencsére.
justhpeter
@Peller Anikó: Norának igaza van. Személyiségi jog is van a világon.Az ügyet nem lehet így felfogni. Le kell perelni róluk a gatyát is.
Equus
hülye exhibionista királylány. Mi a fasznak csinált magáról meztelen képeket? Arra masztizott? Most meg rí, h pont 15-en ugyanezt csinálják? Kicsi királylánynak anyuci nem magyarázta el, h miként kell a telóját kezelni, ha azon olyan fotók vannak, amik csak neki valóak?
Végén kiderül, h a dildóját is lenyúlták - a fiúk...
Peller Anikó
@justhpeter: nehéz ügy. Szerintem Nórika inkább hajigálja a gólokat (mindannyiunk örömére), mert egy pereskedés nem ér annyit.

Ha a képek jók voltak akkor inkább lehetne büszke rá, ha meg nem jók akkor mindenkinek ajánlom, törölje le a rossz képeit.

A szelfizgetés vadhajtásai (lásd a féleszű bohóckodó ápolókat is)
JAJMÁR
@Equus: Semmi közöd hozzá, hogy ki, milyen képeket csináltat saját magáról, és hogy a saját eszközén mit tárol. Nem gondolod, hogy a más tulajdonát feltörő és a tartalmát ellopó a bűnös?
Pedig nem igényel bonyolult gondolkodási folyamatot.

Csakhogy itt az áldozat egy NŐ! Az pedig nem is lehet áldozat, ugye?
Equus
@JAJMÁR: egy exhibicionista, nárcisztikus királylány, akinek belenéztek a naplójába. Bumm... ilyenek is vannak. Ezért sivalkodni?
JAJMÁR
@Equus: Elfogult vagy. Nem kicsit.
Miből gondolod, hogy csakazért, mert valakik szerint a másik exhibicionista... stb., el lehet lopni akármilyét. Pl. a telefonon van tárolva azonosító, jelszó, netán szerződés... bármi, egy okostelefon erre való! Igen, képek is vannak - az enyémen is, több száz! - de azok az enyémek! Érted?
Egy beképzelt faxkalapnak sincs hozzá köze!
szep napot
Ezeknel meg a palyan is durvabb fotok keszulnek. Kulonben a holgy nagyon csinos:
wtfuck.net/nora-mork-leaked-31-photos/
Equus
@JAJMÁR: nem értem... biztosan bennem van a hiba... én nem fotózom magam meztelenül, álló farokkal etc. minek? Legkivált nem tartanék ilyen képet a telómon, mert azt is minek. Mutogatni magam? Ha a mutogatás volt a célja az orléans-i szűznek, akkor most miért nyávog? Hogy érdekessé tegye magát? Vagy vmi pénz kellene? Vagy a kettő együtt?
Az isten sem tudná a nevét... így sem tudom... , ha nem találja ki ezt a SZÖRNYŰSÉGET a habtestéről. Hülye picsa.
justhpeter
@Equus: Bár igazad lenne, de nincs. Nem mindegy kinek akarja magát "mutogatni" egy nő. Az a felfogás, hogy a feleségem ne mutogassa magát mindenkinek, de más nő igen, az régen elavult.
JAJMÁR
@Equus: Nem azt írtam, hogy "meztelen" fotóim vannak, hanem azt, hogy fotóim...
telefonról simán fel lehet tölteni a netes albumba. Ez manapság mindennapos dolog...
magánügy, hogy ki, milyen fotót és az is, hogy kinek készít! mit nem értesz ezen?
Teljesen független attól, hogy az illető férfi, vagy nő. Attól még, hogy felőled ellophatják a telefonod tartalmát, a lopás bűn! A bűnös pedig a tolvaj, és nem az, akitől lopnak!

De te felmented a tolvajt, és hibásítod a nőt! Rendszeresen visszatérő gondolkodási ficam - általában -, ami a női nem lealacsonyítása. (Pl. erőszaktevők és zaklatók mentegetése...) Én, mint egy a nők közül, kikérem magamnak ezt!
Miközben ugyanezek a férfiak nem igen tudnának létezni nők nélkül :)))
dr préditákor
@justhpeter: Normális nő nem készít magáról meztelen képeket. Ennyi!
Equus
@justhpeter: tegyük fel, de meg nem engedve, van nekem, merev állapotban 15 cm-es, 5,5 cm vastag farkam. Teniszezés, pingpongozás miatt erős combjaim, formás seggem, úszás miatt jól formált vállam, amikre egy kis gyúrással még rá is segítek Ezt én jól tudom magamról, mert van tükör a fürdőszobában. Ha én erről képeket készítek és a telómon, nem a PC-n tárolom, akkor annál csak egyetlen cél vezérelhet: másoknak megmutatni, akár autózás közben, akár egy hangversenyen a Zeneakadémián. Miért is? Hogy vágyat ébresszek az én szépséges testem iránt. Megtörtént. És most telenyávogom a sajtót, mert lesznek olyanok, akik az én szépséges testem mellett maszturbálnak?
Lenne még egy msáik oka is ennek: szeretem magamat, a tökéletest nézegetni csöndes költői magányomban végzett maszturbálás közben... de ez már gáz. Ettől már csak egy picinyke kis lépés van a homoszexualitáshoz. Vagy talán éppen ez a gond?
JAJMÁR
@Equus: Inkább maradj csöndben. Rengeteg tévedésed van :)
justhpeter
@Equus: Még ez is valós lehet, de...
- jogszerűen jutott-e a képekhez a terjesztő ?
- tegyük fel jogszerű volt, attól a terjesztés is az lesz ?
- az én képeimet boldog, boldogtalan terjesztheti ?
magyarbakancs
Ilyen intim képeket nem tartok telefonon meg egyáltalán mire kell ilyet csinálni.
A test szépsége a társára tartozik ha meg mutogatja hát az meg erkölcsi aggályokat vet fel.
Élsporttök sport eredményivel tűnjön ki ne a nesztelen képei mutogatásával.
justhpeter
@dr préditákor: Neked is igazad lehet, de ne én mondjam meg, hogy Norának mi legyen a normális. De megengedve, hogy Nora nem normális nő, akkor sem szerezhetem meg a képeit jogellenesen és nem terjeszthetem. Feltéve persze, hogy európai civilizációban élünk és nem barlangban.
Katalina62
@JAJMÁR: egy pici igazsága Equustnak is van, vagyis ne készíts magadról olyan képet ami kellemetlen lehet ha nyilvánosságra kerül! Ez nem azt jelenti, hogy bárkinek a telefonját, gépét joga van bárkinek feltörni, és lopni, de sajnos megtörténik!
Köb Jani
Normális gondolkodású személy, intim képeket nem készít magáról, de másról sem, mutogatás ként. Erkölcsileg emberi érzületű személy biztosan nem. Romlott erkölcsű, celebek, magamutogató személyek, kerülnek olyan helyzetbe mely helyzet későbbieknél már blamás, de meg tették, akkor viseljék a következményeket. Ja a nagyzolási mánia következményei kiszámíthatatlanok.
JAJMÁR
@magyarbakancs: @Köb Jani: @Katalina62: @Equus: Nem hinném, hogy sok nő szaladgálna a világban okostelefonnal, aki még soha...
eldöbbentőek számomra a reakciók az esetre. Muszáj leírnom, hogy ez a múlt.
Az a múlt, amikor a zasszony szinte felöltözve feküdt a férje mellé - épp csak itt meg ott téve szabaddá -, és talán még saját magát se illett megnéznie a tükörben :-D
Ma pedig nyilván ez már mosolyogtató ostobaság. A mobiltelefon pedig a fényképezőgép is egyben, és adathordozó, és kapcsolat az internettel... meg GPS, térkép, naptár, fizetőeszköz, minden! Tükör is, a ma tükre a nőnek.

Nyilván a régmúltban azért nem mert levetkezni a nő a tükör előtt, nehogy valaki, egy kukkoló "meglássa", és a közvélemény őt ítélje el, amiért ilyen szégyentelen és "magamutogató".. :-D Ma pedig a tükörkép teljesen rendben van. Pedig léteznek mindenféle leskelődő kütyük is...

Annyira hihetetlen, hogy egy nő lefényképezi magát azért, hogy lássa magát "kívülről" is?
De ha azért, hogy majd szépen "retusálva" meglepje a kedvesét, szintén teljesen rendben van.
Ébresztő, ez a 21. század! A telefonról minden kép egyszerűen feltölthető a saját mappájába, és máris ott van a számítógépén. Miért kell egy ilyen esethez ennyi mocsokságot hozzárakni? Mitől lenne magamutogató az a nő, aki a saját "tükrében" megnézi magát, és mitől az, aki saját telefonján? Ő csak él a mában.

Miért kell összemosni azokkal, akik eleve a nyilvánosságnak szánják - tuti összeretusált, a valóság közelébe se járó - képeiket, és ők saját maguk megosztják?
Ez a nő nem a nyilvánosságnak szánta.
Azok, akik ellopták az ő képeit és nyilvánosságra hozták, betörtek egy ember belső, intim szférájába, és megszégyenítették.

Ők tolvajok és ocsmány, xar emberek!
Bocs, ha hosszú voltam.
quadrocopter
Érti valaki, hogy mi a poén abban, ha saját magát fotózza meztelenül bárki?
A kukkolókat valahogy még megértem...
Katalina62
@JAJMÁR: akkor a tükör elött nézegesse magát! Akkor nem kerül kellemetlen helyzetbe! Vegyük már tudomásul,hogy lopni nem szabad de lopnak ilyen képeket!
magyarbakancs
@JAJMÁR:Elnézésed kérem, de nem értek egyet veled.
Búbánatos icsának tart valaki meztelen képeket magáról egy okos telefonon.
A pucérsága a társára, férjére, barátjára tartozik. Ennyire hülyék a nők vagy feltűnési viszketegségben szenved?Katalina62
@JAJMÁR: akkor a tükör elött nézegesse magát! Akkor nem kerül kellemetlen helyzetbe! Vegyük már tudomásul,hogy lopni nem szabad de lopnak ilyen képeket!

Evvel az írással egyet értek.
JAJMÁR
@magyarbakancs: Sajnálom, hogy nem sikerült elmondanom azt a a szerintem lényegi dolgot, hogy már megint áldozathibáztatás történik, és ez zavar engem. Még akkor is, ha többségében van egy kis elismerés: "a lopás bün, de...", mert nincs de!
Egyetlen esetben lehetne ott a de, ha a lopás valaki v.valakik védelmében történik.

Ez az egy szempont létezik. Akár erőszakos bűncselekmény, akár a fentihez hasonló, vagy akár a közösség meglopása történik is, azt ne lehessen már erkölcsi kérdéssel tompítani, elfogadottá tenni!
Hát, ezen az úton mi nagyon lemaradtunk :(

A "tükör" sokféle lehet, amit írtam, talán még az is egyfajta tükör, még ha görbe is :-)
De ettől még az élet megy tovább :-)))))
magyarbakancs
@JAJMÁR: Kérdeznék valamit te csinálnál magadról meztelen képeket ,és tárolnád a telefonodon?
A lényeg az nem készítek ilyen fotókat amivel más vissza élhet ha elhagynám a telefont ,vagy el lopnák is.
Valahogy a maga mutogatás egy bizonyos értékrendi válságot jelez.
Vagy kicsit szellemileg alacsonyabb ,vagy a szereplés vágyás nagy.
mindenki eldöntheti a maga válaszát.
JAJMÁR
@magyarbakancs: 10:13 De nem ez a lényeg, hogy én mit tennék! Meg lehet tenni!
A lehetőség mindenki számára adott, és akik élnek vele, azok se nem bűnözők, se nem erkölcsileg züllöttek. Változik a világ, ez ma már nem több, mint egy földig érő tükör száz évvel ezelőtt...

Kényes az erkölcsi téma. Hol kezdődik a "magamutogatás"? Mi ma a társadalmilag elfogadott "erkölcs"? (Egy ennyire korrupt országban?)
és a magántulajdon védelme? Mert ha a bűnöző -rabló és tolvaj, meg agresszor- felmentést kap a túl lenge öltözék, meg a saját telefonon tárolt kép milyensége, és a rosszul záródó ajtó miatt, - akkor vastagon páncélozott és száz kulcscsal bezárt lakásokban, és földig érő burkában találjuk magunkat hamarosan, miközben a megdolgozott javaidat bármikor elveheti tőled a fölötted álló hatalom, vagy a szemfüles szomszéd.
magyarbakancs
@JAJMÁR: Én eg maradi ,konok ember vagyok.
Jellemezve magam szociálisan érzékeny, enyhén liberális ,és mérsékelten konzervatív vagyok.
De a magán élet az csak rám a társamra,feleségemre,élettársamra tartozik.
Magamutogató a társadalom és igen erkölcstelen is.
JAJMÁR
@magyarbakancs: Nincs azzal semmi baj. Én is eléggé konzervatív vagyok :-)
Ettől még amit meg lehet tenni, és nem bűncselekmény, azt sokan meg is teszik, és jogom van követni vagy nem követni. Az én döntésem, de egyik se bűncselekmény!
Amit pedig nem lehet megtenni, és bűncselekmény, azt jogom van elítélni és ezt a két cselekményt élesen szétválasztani.
Szia :)))))
magyarbakancs
@JAJMÁR: erkölcstelennek tartom a lopást ,és a magamutogatást is.
tisztességes hölgy nem tárol pucér képeket a telefonján.
JAJMÁR
@magyarbakancs: OK. A lopás nem "erkölcstelen", hanem közérdekből üldözendő bűncselekmény.
Nem bírtam kihagyni :-)))
magyarbakancs
@JAJMÁR:A veled való diskurzus élvezetes.
Szellemi pengeváltásokat szeretem.
Equus
@JAJMÁR: 10.37 Non omne quod licet, honestum est.
Nem minden tisztességes, amit szabad... (a törvény nem tilthat meg mindent, az erkölcsi norma azonban akkor is él)
Így gondoltad?
JAJMÁR
@Equus: NEM!
Olvass újra, talán megérted.

Azért egy újabb próba : milyen "tisztességről" osztogatsz örök érvényű mondásokat? Ezt kérdezem. Mi a norma Mo.-on manapság, mi a "tisztességes" szerinted?
Melyik a tisztességesebb, lopni, vagy saját magadat ruha nélkül lefényképezni? (Költői kérdés...)

Egy olyan társadalomban, ahol a köztörvényes bűnt az erkölcs szintjére emeli a nép, a szerintük ledér nőt pedig a bűnöző szintjére löki, egy olyan társadalomban ahol virágzik a korrupció és emberek lealázása, és ezt az emberek erkölcsileg eltűrik, ahol nemek szerint más-más megítélés alá esik a tett, ahol a kiszolgáltatott és megalázott áldozatra hiénaként csap le az "erkölcsös" tömeg, és az összes mérgét belérugdossa, miközben az elkövető "vétkét" megértéssel fogadja, miféle erkölcsről hadoválsz?
Equus
@JAJMÁR: nő létedre nem tanított senki, h különféle ruhákat nem érdemes egybemosni? Tegyél képbe engem: magyarázd meg, mi köze az exhibicionizmusnak a korrupucióhoz, a leleplezett nárcizmusnak az áldozattá váláshoz! Biztosan tudod, ha már leírtad ezt a kotyvaszt.
JAJMÁR
@Equus: Pedig írtam följebb, hogy olvass vissza.
Azt se tudod, hogy te mit írtál? Te mosod össze - és még itt páran - az erkölcsöt meg a bűncselekményt -, amit én nehezményezek.
Az erkölcsi normát is te emlegetted.
Egy sima kérdést tettem fel, hogy szerinted ebben az országban ma, hol van az erkölcs amire hivatkozol (és nem sorolom fel a jelzőimet, ami bizonyítja, hogy a béka s.alatt, nehogy megzavarjon a sok ismeretlen fogalom)
Arra gondolni se merek, hogy ismeretlen emberre holmi vélt képzeteid miatt egész kórképeket építettél. Nem semmi, mert a két kórkép - exhibicionizmus és nárcizmus - diagnózisát, még a képzett szakemberek sok-sok vizsgálat és tapasztalat után is, nehezen állítják föl.

Szóval a lényeg, hogy semmi értelmét nem látom a további diskurzusunknak ebben a témában. Részemről ennyi volt.
Equus
"semmi értelmét nem látom a további diskurzusunknak"
Egyetértek.
Lk:
Irattár.
További intézkedést nem igényel.
Sel: azonnal.
Sk.
Köb Jani
Az okos telefon visz mindent, mindenkihez aki ezt nem tudja az sajnálatra sem méltó aki buta azon segíteni sem lehet.
alex070125
@JAJMÁR: Sok mindennel teljesen egyetértek, amit leírsz, tételezzük fel, hogy mindennel!
De! Amit akarnak mondani itt sokan, azt te sem érted meg, sajnos!
Amennyiben a kedves, és szeretetre méltó hölgyek reálisan gondolkodnának, akkor kevesebb ilyen és hasonló "csapás" érné őket! [Nekem is vannak, akiket szeretek, imádok, de sajnos ők sem kivételek, az előrelátás hiánya tulajdonságtól! De legalább nem szelfiznek ruha nélkül, és mások sem készítenek róluk, intim testrészeik fedetlen hagyásával fotókat! Ebben az esetben bárki ellopatja a fotóikat, amiért lehet, hogy az ő szemük is könnyes lenne, de a méregtől, nem az álszemérmes „hallatlan” cselekménytől, aminek következtében bárki láthatja bájaikat… Ecquid intellegis?]
Két megoldás kínálkozik, a tragédiák elkerülésére, amire bárki képes lehet?!
1] Nem készül intim fotó.
2] Ha pedig készül, akkor nem könnyezünk, hanem vidáman integetünk; Sikerült!
[Véletlenül, értelmes ember, nem hagy ilyen fotókat a telefonján sok szempontból,
de nem sorolom fel őket, csupán annyit mondanék, hogy feltöltés után TÖRÖLNI!]
Bár az is homályos, amit írsz: Hova lehet könnyen feltölteni telefonról?
Bárhonnan lehet, csak meg kell tanulni! Nehezebb, mint kacsaszájjal csücsöríteni...
JAJMÁR
@alex070125: Nos, az eseten szerintem már a sértett is túltette magát, de egy dolgot te nem értesz!
Te az áldozatot hibáztatod, mint nagyon sok esetben sokan... ha az áldozat nő, és ha nőiségében sértették meg! Sajnos Fényképlopástól a nem erőszakig előfordul az ilyesmi gondolkodás!

Pláne, ha az elkövető pedig férfi!
A lényeg pedig szépen elsikkad! A lényeg: a lopás! és a másik ember megalázása!
Nem feltétlenül csak az a megalázó, ha intim képeket tesznek fel valakiről a tudta nélkül, bármilyen fénykép ellopása is bűncselekmény. Az pedig, hogy ki milyen képet készít, magánügy!
Egyébként a felhőről is lehet lopni, ha valaki lopni akar!

Nem gondolod, hogy a bűnöst kellene pellengérre állítani és nem az áldozatot?

Értelmes ember érti!
namihami
Sokszor írtam már le, hogy az ilyen fajta képeket, ha már mindenáron csinálni akar, akkor FÉNYKÉPEZŐgéppel kell csinálni. Azt nem lehet így feltörni, hiszen a képeket nem küldi a ""felhőbe"" (cloud), amit akár egy félprofi is képes már feltörni.
Az már csak az én kérdésem, hogy az ilyen képek kinek készülnek? Sajátmagát nézegeti vagy a pasijának? Az miért nem élőben nézi? Vagy ha túrán van, akkor kell az ihlet?
Papuska1
Sajnálom a kedves norvég hölgyet. Becstelen dolog más magánéletébe erőszakkal beletaposni. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy, bár nem vagyok kukkoló tipus, most megnéztem, amíg lehetett Nora képeit. A sportban inkább férfias egyéniség, a képekből kiderül, hogy izzig, vérig nő. (Nem is akármilyen!) Alapvetően értve, a zaklatás kellemetlen voltát a képek alapján ettől eltekintve nincs szégyellni valója. Ez sport szerelésben soha nem derült volna ki róla. (Persze az Ő joga, hogy kinek mutatkozik meg, ez elvitathatatlan tőle!)
magyarbakancs
Egyet nem értek,hogy egy szép hölgy ,minek tárol olyan intim képeket magáról egy telefonon.
Most maga mutogatás, vagy felelőtlenség.
Sajnálom a hölgyet de az ilyen dolgokat elkelne kerülni .
papa.49
Hát ezt a spinét az eszért biztos nem lopja el senki !!!
Meddig kell még szerepelnie ennek az agyhiányos valakinek itt ???
Nagyon uncsi már a ,,sírós képe,, ))))))))))))))))))
namihami
Ahogy@papa.49: is írja:
Tessék mondani, meddig hír egy hír? Nincs ezeknek lejárati idejük, mint pl. a konzervnek?
És mint többen írták::
1. Ha magának csinálta, akkor inkább tükör. És még naprakész is.
2. Ha a pasijának, ajkor élőben. Jobban kedvet kaphat (talán még).
Mindkét változat jobb és nem tehető közszemlére, amivel így járhat.
human
Olyan munkakörben dolgozom, hogy privát képek bizony átmennek a kezemen. Képes voltam rá, hogy soha ne éljek vissza ezzel a tudással. Szóval nem a hölgyet, hanem a megosztót minősíti ez a szomorú történet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.