Nyártól Pal Oldrup Jensen lesz a DVSC-TVP női kézilabdacsapatának edzője. Az 52 éves norvég szakember 2012 és 2014 között a fehérvári együttest irányította.

A debreceni klub tájékoztatása szerint a tréner két évre kötelezte el magát.

"Azóta is napi rendszerességgel követem a magyar bajnokság történéseit, hogy eljöttem Székesfehérvárról, és felfigyeltem rá, hogy a DVSC szezonról szezonra előbbre lépett"

- nyilatkozta Jensen a hajdúsági együttes honlapjának. Hozzátette: a játékoskeretben lát "potenciált", de mivel a magyar bajnokságot a világ egyik legerősebbjének tartja, "nagy kihívás" lesz számára, hogy elérjék a céljaikat és közben fejlődjenek.

Norvég edzője lesz a debreceni női kézilabdásoknak

A norvég szakember a fehérváriakkal kétszer az ötödik helyen zárt a bajnokságban, második idényében pedig az EHF Kupában elődöntős volt.

A DVSC 11 bajnoki mérkőzésen tíz pontot szerzett, jelenleg a kilencedik helyen áll a bajnokságban. A szlovén edző, Anton Tiselj január elején távozott, helyét Vida Gábor vette át, aki nyártól Pal Oldrup Jensen segítőjeként dolgozik tovább.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Én menék a Tescóba és veszek egy kiló kézilabdát. Höhöhö. Oszt a Doctor Professzor Mocsajy mija falhoz vert lóf@sz
wagabund
valamelyik nap egy külföldi edző szólt a (magyar)csapatához...eleinte azt hittem, hogy csak simán be vagyok baszva, azért nem értem...aztán megszólalt a tolmács..
..ezek a csak külföldiül beszélő edzők tényleg olyan jók, hogy nem is kell a játékosokkal magyarul ordítania? ...és a tolmács ordítva fordít?
marhajó...
advocat
A játékosn nyugodtan az edzőjéhez fjordulhat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.