A francia Simon Casse sikerével zárult a Budapesten rendezett Peridot nemzetközi fedettpályás öttusaverseny vasárnapi férfi döntője, a legjobb magyar, Szép Balázs bronzérmet szerzett.

Martinek János férfi szövetségi kapitány az idény első viadalán elsősorban a fiataloknak adott lehetőséget, a "nagy" válogatott tagjai – Kasza Róbert, Marosi Ádám, a Demeter testvérek – a világkupa-versenyekre készülnek, illetve kisebb sérülés miatt nem kockáztatták a szereplésüket.

Szép Balázs bronzérmet szerzett a budapesti öttusa idénynyitón

Fotó: utanpotlassport.hu

A pénteki selejtezőből tíz hazai öttusázó biztosította a helyét a 36 fős fináléban. Közülük Szép Balázs várta a legjobb pozícióból – a negyedik helyről – a futásból és lövészetből álló záró kombinált számot. Hátránya 15 másodperc volt az élről startoló Casse mögött. A 18 éves magyar taktikus versenyzéssel, jó futással valamennyit ledolgozott a hátrányából, s egy helyet javítva harmadikként végzett.

"Balázs elsőéves junior, a felnőtt mezőnyben először lett úgy megméretve, hogy bebizonyítsa, juniorként számíthatunk rá. Vívásban felülmúlta selejtezőbeli teljesítményét, s ezzel megalapozta jó szereplését. A hibátlan lovaglása pedig minden dicséretet megérdemel" – mondta az MTI-nek Martinek.

Szép Balázs úgy fogalmazott: valójában minden számmal elégedett.

"Egyéni legjobbamat úsztam, a vívásom is jól sikerült. A kombinált számban a lövészet lehetett volna jobb, de a jó futással sikerült érmet szereznem" – mondta.

Eredmények:

Peridot fedettpályás verseny:

férfiak:

--------

1. Simon Casse (francia) 1455 pont

2. Patrick Dogue (német) 1453

3. Szép Balázs 1452

...10. Regős Gergely 1432

szombaton:

nők:

1. Irina Praszjancova (fehérorosz) 1341 pont

2. Gulyás Michelle 1334

3. Gintare Venckauskaite (litván) 1331

Az öttusázók idei világkupa-sorozata február-március fordulóján Kairóban kezdődik, majd március végén Los Angelesben folytatódik. Azután a nemzetközi mezőny május elején Kecskeméten találkozik, annak a hónapnak a végén pedig Szófiában lesz vk-forduló. A döntőt júniusban rendezik Asztanában. Az Európa-bajnokságra július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig szeptemberben, Mexikóvárosban kerül sor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.