Nagyot bukhat házassági válsága miatt a többszörös olimpiai bajnok! Shane Tusup és Hosszú Katinka kapcsolata tavaly év végén romlott meg és kapcsolatukban a mosolyszünet azóta is tart.

Mi lesz Hosszú Katinka nagy terveivel?

A Bors értesülései szerint elképzelhető, hogy – a körülötte kialakult bizonytalan helyzetet megelégelve – mégsem Hosszú kapja majd meg a Csillebércre tervezett úszóakadémiát.

„Valóban gyengült Katinka pozíciója. Shane ért az üzlethez, Hosszú kevésbé.

Ez bizonytalanította el a kormányt, hiszen az amerikai tréner nélkül kérdéses, Katinka mennyire tud jövedelmezően igazgatni egy ilyen vállalkozást” – írja a lap egy neve elhallgatását kérő bennfentesre hivatkozva, aki arra is utalást tett, ebben az esetben kinek a kezébe kerülhetne az akadémia. Ez a személy pedig nem más, mint Darnyi Tamás, aki 1995 óta működteti úszóiskoláját.

„Darnyinak húszéves tapasztalata van abban, hogyan kell tehetséges gyermekekből úszót faragni. Négy olimpiai aranya van, szóval legalább akkora név, mint Katinka” – mondta a Bors informátora.

A lap úgy tudja, egy má­sik olimpiai bajnok, Kovács Ágnes segítheti majd Darnyi Tamás munkáját. Ő azonban a Bors megkeresésére kijelentette, hogy még nem hallott erről és eddig senki nem vette fel vele a kapcsolatot ebben a témában.

Címlapkép: Instagram/hosszukatinka, MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

(Bors)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@Sámannus: nálad vagyok a témában!A közvélemény magas százaléka biztosra
vette,hogy mi miért volt,ill. mi miért lesz.Ezek rétegek lottóznak is? Sok szerencsét
a párezer 5-ösért,amit idáig nyertek!! ;-)
Sámannus
@kokopelli: Én mindenkit féltek, aki valódi teljesítményével értékelhetőt alkotott A sportban mindig is voltak jelentéktelen figurák akik rárepültek egy-egy kiszemeltjükre és tönkre tették a sportoló karrierjét. Hogy jön például egy szennylap ahhoz, hogy leírja egy élsportoló nevét, kiragadva abból a környezetből amiben ismertté vált, és új környezetben ebben a mocskos lezüllött erkölcstelen érába helyezze.
Apatszerek
@Sámannus: Minden erkölcsös személy, aki becsüli önmagát annyira, hogy személyét nem teszi ki nyilvánosságnak mert van önbecslése. Egy sportoló, főleg ha élsportoló és teljesítményével közismert lesz, ne viselkedjen úgy mint egy celeb, magánélete az a személyé és nem a közé.
aki meg celeb -bé válik., az viseljen el minden köz értékelést...
Sámannus
@Apatszerek: A minden az kicsit túlzás különösen, ha olyan sajtó tart igényt a nyilvánosságra, amiről a festék már kézbesítéskor lemállik a papirosról szégyenében. Itt az irigység is kemény valuta, azért én nem helyeslem, ha valakik csak azért hepciáskodnak vele, hogy ők kiéljék harci kokas mibenlétüket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.