Először ekcémának nézték a foltot, majd kiderült, hogy bőrrákkal küzd Miló Viki. Tavaly decemberben újra visszatért a betegség, de ő nem adja fel, ügyesen harcol ellene.

Visszaüt: példásan harcol a rákkal a magyar boxbajnok

A Blikk cikke szerint kilenc éve műtötték meg először Miló Vikit, akit már akkor felkészítettek arra az orvosai, hogy hosszú küzdelem vár rá. A bokszbajnok a Fem3 Caféban vallott arról könnyeivel küszködve, hogy a küzdelem azóta sem ért véget: legutóbb 2017 decemberében találtak nála rosszindulatú elváltozást.

A lap szerint Viki 2009-ben a mellkasán vett észre egy piros foltot, amit a bőrgyógyásza ekcémaként azonosított, és egy krémet írt fel neki. Másfél év múlva a plasztikai sebésze is felfigyelt a foltra, újra kivizsgálásra küldte, és ezután szembesült a lesújtó hírrel. A sportolónő hosszú percekig az autójában zokogott, amikor kiderült, hogy basalioma a diagnózis.

Azóta hét műtéten esett át, de a rémálom nem ért véget.

- Most decemberben diagnosztizáltak ismét egy basaliomát, januárban meg is műtöttek, és megint háromhavonta járok vizsgálatokra – mondta el Joshi Bharat műsorában a sportoló, aki lassan tíz éve nem ment strandra, mindig van nála egy 50 faktoros krém, és úgy öltözködik, hogy minél kevesebb napfény érhesse a testét.

A hozzáállása pedig példaértékű:

- Bármit legyőzök, és nem lehet baj... Nehogy már egy rákos megbetegedés legyőzzön! Ez életem végéig egy folyamatos küzdelem lesz, de tudom, hogy megcsinálom – mondta elszántan.

(Blikk)

Fotó: Facebook/Miló Viktória

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.