A magyar versenyzők 15 érmet, hat aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a vasárnap zárult belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, s ezzel az éremtáblázat élén zártak. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a dobogós mérleg.

Az első döntős napon, szombaton egy győzelmet aratott Hüttner Csaba szövetségi kapitány válogatottja, az 500 méteres női kajaknégyes – Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra – állhatott fel a dobogó tetejére, így a tavalyi évet anyai örömök, illetve sérülés miatt kihagyó Kozák és Kárász is sikeresen tért vissza a nemzetközi porondra.

A két K-1 1000 méteres számban egyformán ezüstérmet szereztek a magyarok Kopasz Bálint és Takács Tamara révén, a Pupp Noémi, Csipes Tamara kajakos duó pedig harmadik lett ezen a távon.

Vasárnap délelőtt, a további 500-as fináléban három aranyat és egy-egy ezüstöt, valamint bronzot gyűjtöttek a magyarok. Kozák a K-1-es, míg a címvédőként indult Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó a C-2-es versenyt nyerte meg magabiztosan, a Mozgi Milán, Somorácz Tamás kettős pedig szoros versenyben, meglepetésre bizonyult a leggyorsabbnak K-2-ben.

A nők hasonló számában Medveczky Erika és Csipes második lett, a harmadik helyet pedig a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású férfi kajaknégyes szerezte.

A legrövidebb távon, 200 méteren egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérem volt a mérleg. Az első hely az utolsó döntőben, női C-2-ben született az 500-on is győztes Balla, Takács Kincső duónak köszönhetően. Kozák két arany után ezen a távon ezüstérmes lett egyesben, Balla pedig – ugyancsak egyesben – egy bronzzal gazdagodott. Harmadik lett a címvédőként vízre szállt Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó is.

Hatalmas siker – 15 éremmel az élen zártuk a kajak-kenu eb-t Belgrádban

A győztes Takács Tamara a női kajak egyesek 5000 méteres döntője után a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2018. június 10-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

A záró 5000 méteres versenyekben a kajakos Takács Tamara nyert, a kenus Lakatos Zsanett pedig a második helyen ért célba.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
A többieknek meg jut is, marad is! :)
Gratulálok a magyaroknak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.