Marko Nikolic, a Vidi FC vezetőedzője az első mérkőzéshez képest jobb játékot remél csapatától a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóján, a luxemburgi F91 Dudelange ellen.

A klub hétfői sajtótájékoztatóján a szerb szakvezető hangsúlyozta, nagyon büszke rá, hogy csapatával Magyarországot képviselheti a BL selejtezőjében, hiszen ez a legrangosabb kupasorozat, éppen ezért a lehetőséget nem akarja kihasználatlanul hagyni.

A magyar bajnokcsapat múlt kedden 1-1-es döntetlent játszott a párharc első meccsén. Nikolic hozzátette, mindenképpen továbbjutást vár, de ehhez mindenkitől maximális összpontosításra lesz szükség.

"Rövid pihenő jutott a játékosoknak és rövid volt a felkészülés is, de napról napra jobb a csapat, mentálisan és erőállapotban is frissebbek. Jobb teljesítményt várok, mint az első mérkőzésen" – nyilatkozta.

Az edző kifejtette, érzése szerint a közvélemény a sorsolás óta lebecsüli a Dudelange csapatát, ők viszont megadják a tiszteletet ellenfelüknek, hiszen egy bajnokcsapatról van szó, amely nehéz ellenfél.

"Bár Luxemburg nem tartozik a nagy futballnemzetek közé, rendkívül kellemetlen rivális a Dudelange, és az elmúlt évek során olyan csapatok dolgát is megnehezítette, mint a Ludogorec, a Salzburg vagy az APOEL. Voltak hibák az első meccsen, ezt kár lenne tagadni, de hiszek a játékosokban, hiszek a csapatban, és hiszek abban, hogy megvan az a minőség, ami a továbbjutáshoz kell" – mondta.

A kapus Kovácsik Ádám elismerte, nem úgy sikerült az első mérkőzés, ahogy szerették volna, a saját hibáját is beleértve, amely a Dudelange egyenlítését eredményezte.

"A párharc félidejében 1-1-re, azaz továbbjutásra állunk, tehát egy pici előnyt szereztünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elégedettek vagyunk, de azt a fejezetet már lezártuk, és csak a keddi meccsre összpontosítunk. Szerintem a luxemburgiak némileg visszaállnak majd és az ellentámadásokra alapoznak. Mi akarjuk irányítani a játékot, birtokolni a labdát. Türelmesen is kell játszanunk, ahogyan a tavasz folyamán csináltuk" – magyarázta a kapus.

A Vidi FC-F91 Dudelange mérkőzés kedden 20.15-kor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában. A párharc továbbjutója a selejtező második körében minden bizonnyal a bolgár Ludogorec együttesével találkozik majd, amely 7-0-ra nyert az északír Crusaders ellen az első meccsen.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.