A múlt hét végén kirobbant ügy gyanúja szerint két ismert sportoló 2016-ban megerőszakolt egy 11 éves kislányt. Az ügyben már feljelentés is született, aminek nyomán rendőrségi nyomozás zajlik. 

Elsőként a Blikknek adott interjút a megrázó ügy egyik érintettje: az olimpiai bajnok vízilabdázó, Kósz Zoltán. 

"Szívesen beszélek, hiszen nincs takargatnivalónk, soha egy ujjal sem nyúltunk a kislányhoz”

- kezdte az interjút az olimpiai bajnok sportoló.

"Egy ujjal sem nyúltunk a kislányhoz" – Interjút adott Kósz Zoltán a pénteken kirobbant botrány kapcsán

- Már túl vagyok az első sokkon, mostanra felszívtam magam, és minden fórumon kiállok az igazamért” – mondta.

A kislányról is beszélt:

Körülbelül öt éves korától ismerem, hiszen a családjából más is lejárt hozzánk az uszodába, így hosszú ideje kapcsolatban vagyok velük. Az édesanya és az édesapa eljött a csapattal, amikor például egyszer edzőtáborba mentünk, jó, szinte barátainak mondható viszony alakult ki közöttünk. Aztán, amikor a lány olyan hét éves körül volt, szóltak, hogy ő is jönne vízilabdázni, mi pedig örömmel fogadtuk.

Az interjúból viszont az derül ki, hogy soha nem edzették őt. Az ügy februárban indult, a család akkor vádolta meg a sportolókat.

Azóta minket senki nem keresett, az újságból tudtuk meg, hogy szexuális erőszak gyanúja miatt nyomozás indult. Mi állunk minden vizsgálat elébe, ha kell a poligráftól kezdve a szembesítésig mindent vállalunk.

- tette hozzá Kósz. 

 Arra a kérdésre, hogy az egyesületükbe járó gyerekek szülei hogyan reagáltak a hírre, az edző így válaszolt: 

Még nem telt el sok idő, de már többen jelezték, hogy mellettünk vannak és eszükben sincs máshova vinni a gyereküket edzeni. Remélem ez így is marad, hiszen rengeteg munkánk van, abban, hogy ilyen sikeres az egyesület.

(Blikk)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@Aki Én: Sajnos ma vannak szülök akik a pénzért még a gyereket is ráveszik ilyen történet megírására. Itt az orvosi vizsgálat és a pszichológus jó kérdezése derithet erre fényt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Drámai történet. Ugyanakkor azt is lehetett olvasni, hogy pszichológus szerint a kislány leírása jó eséllyel igaz.
Bárcsak ne lenne...
szaboria1
@Aki Én: Sajnos ma vannak szülök akik a pénzért még a gyereket is ráveszik ilyen történet megírására. Itt az orvosi vizsgálat és a pszichológus jó kérdezése derithet erre fényt.
görbetükör
@szaboria1: Sőt, olyan szülők is vannak, akik pénzért rávehetők, hogy azt hazudják, a gyerek nem mondott igazat. :(
kereső
Azért a sajtó leszakadhatna már erről az ocsmány ügyről-márcsak a kislány érdekében is!
Majd tudósitsanak a vizsgálat eredményéről.Az istenszerelmére egy gyerek !!!-ről van szó.
Peller Anikó
Na tessék. Ujjal nem nyúltak hozzá.

(geci vagyok, de jobban szeretném ha a csajszi hazudós lenne).
Donáld Tramp
Ha minden igaz azok a 'szülők' nevelőszülők... A nem sajátjukra, akit ráadásul az öltőzőbeli lopásért kirugtak az uszodábából... Bosszut áll... Hmm... Elsőre BRUTÁL volt olvasni... Azután kiderülnek a részletek...
Peller Anikó
@Donáld Tramp: nem derülnek ki a részletek! Vélemények derülnek ki.
Macskaszem
@Donáld Tramp: ne ítélkezz, hogy ne ítéltess.
Egyelőre annyit tudni, hogy vagy megtörtént, vagy nem.
Donáld Tramp
@Peller Anikó: Igaz nem is akarok részleteket. Hogy nem szűz 13-évesen az biztos...Ma már egyik leány sem az... A többi meg a Pszichodokié..
Csizmás Kond
...ez szerintem sem szexuális zaklatási ügy...azt kell megkeresni ki és miért karja befeketíteni az edzőket...szerintem az biztatta fel a kis taknyost.
r2d2
Tipikus BLIKK! Giro-média, vagy ZSIDÓ média, egy kutya kölyke! Nézd meg a cikket a BLIKK oldalán, alatta már SARGENTINI jelenik meg rögtön!
Bitos véletlen!
szep napot
Ez a baj pajti, hogy nem az ujjatokkal, hanem a f*szotokkal ertetek a kislanyhoz. Remelem kiderul az igazsag es vagy a szuloket vagy az edzoket bortonbe(n) (meg)dugjak.
Eladott Ország
A történetnek most még csak annyi a tanulsága, hogy aki ártatlan, azt nem szabad meghurcolni, aki bűnös, azt meg kell vádolni. Legyen az illető sportoló, politikus, vagy bárki atyaúristen. Bayernek könnyű, mert ő már most, a tények ismerete nélkül is tudja, hogy mi az igazság: az, amit ő annak gondol.
kanadaihirlap.com/2018/09/16/bayer-esete-az-artatlan-polosokkal-es-a-megvadolt-11-eves-kislannyal/
Cicamama55
@Csizmás Kond: Egyetértek Veled, én is így gondolom...
tudode
Vajon KI TARTOTT GYERTYÁT, amikor vagy megalázták, vagy nem ezt a gyermeket, akkor amikor MÉG FELNŐTT NŐK sem képesek feldolgozni az őket ért megaláztatást!
.
Például:
.
---- Megnevezték az Operettszínház szexuális zaklatóját is
pestisracok.hu/megneveztek-az-operettszinhaz-szexualis-zaklatojat/
.
------Sárosdi Lillát meglepte Marton László visszatérése
24.hu/kultura/2018/03/01/sarosdi-lillat-meglepte-marton-laszlo-visszaterese/
.
Az igazságszolgáltatás dolga lesz ELDÖNTENI, hogy a fiúk megfelejtkeztek-e magukról vagy nem!

.
simmering73
Senki sem gondolja ezt komolyan. Az ilyen jellegű szexuális bűncselekmény inkább bizonyos kultúrkörökben divatos.
ágimami
Már bocsánat, de hogy lehet egy 2 évvel ezelőtti szexuális együttlétet bizonyítani egy most 13 éves lány esetében? Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, bármi megtörténhetett azóta, csak azt nem értem, februárban miért zárkózott el az anya a lánya pszichológusi vizsgálata elől, mikor ezt felajánlotta neki a most megvádolt vizilabdázó, épp azért hogy derüljön ki, hogy igazat mond-e?
Részemről nem hiszem el ezt az egész vádat, voltak problémák a lánnyal, rendőrségi ügye is volt, ennek ellenére akkor nem rugták ki, adtak neki egy esélyt.
Nem akarom a vizilabdázókat mentegetni, de nagyon hadilábon áll ez az ügy!!
szaboria1
Délután már azt lehetett hallani a kislánynak már volt egy ilyen esete akkor a mostoha apját vádolta.
human
@Peller Anikó: Jobb lenne valóban, ha valamiért hazudott volna a lány. Az lenne a legjobb forgatókönyv, de annyi borzalom történik ebben az országban vagy a világon. Néha ebből a sajtó fel-fel böffent néhányat. A többiről soha nem fogunk tudni.
Például soha nem gondoltam volna, hogy szülő a gyerekét patkánnyal eteti. És az ügyészség még megfejelte ezt azzal, hogy a szülőt mentegette, mondván egyes kultúrákban az szokás. Ez azért a bírónál is kiverte a biztosítékot.
human
@human: Amit írtam az egy korábbi eset volt.
Peller Anikó
@human: Patkányt enni nem bűn, mint ahogy disznót, csirkét, pulykát, nyulat, fácánt, marhát, lovat kutyát, macskát, csigát, halat, kecskét, birkát, békát, rákot, osztrigát, polipot enni sem bűn.

De fogadok, hogy a felsoroltakból egy kiveri a biztosítékot a *****védőknél.
Aki Én
Miért van az, hogy az esetek többségében beindul az áldozat hibáztatás?
Tudja bárki, hogy mi történt?
@Csizmás Kond: szomorú, hogy az alaptalan feltételezésed ennyien osztják.
Csizmás Kond
@Aki Én: Szerintem az szomorúbb, hogy manapság minden ilyen esetet évekkel később kezdenek piszkálni.
human
@Peller Anikó: Tisztítás, főzés és sütés nélkül az általad felsoroltakból senki nem nagyon enne, főleg patkányt nem. Hihetetlen, hogy egyesek mikre képesek.
human
@Aki Én: Az igaz, hogy itt még bárki lehet áldozat. Ettől függetlenül ahogy itt és máshol egyesek kapásból nekiesnek a kislánynak, hát elég zavaros jellemre vall.
Peller Anikó
@human: Hűha, csak nem nyersen adta a gyereknek a pocokot?
human
@Peller Anikó: A bíró úgy mondta, hogy hőkezelés nélkül. Ez gondolom azt jelenti. Egy kamrába bezárva tartották és kutyatálból etették. Kis magyar rémmese.
Zeta
Bízom benne , hogy nem bűnöztek!
De így volt az úszó szövetségikapitány is!
Ennyire nfm lehet romlott a világ! Példaképek!
terlasz
Fura, hogy 1 hétig tartott kitalálni a tagadást. Pénzzel sok mindent el lehet intézni, de remélem, hogy most nem lesz szükség rá.
Aki Én
@Csizmás Kond: Ennek okát minden hasonló esetben elég érthetően elmondják a szakemberek, pszichológusok.
És láss csodát, az esetek többségében beigazolódik a gyanú. Gondolj csak az elmúlt két év történeteire. Tulajdonképpen mindegyikről kiderült, hogy igaz.
Csizmás Kond
@Aki Én: " az esetek többségében beigazolódik a gyanú."...na ez a baj látod...mert gyanúsítani a legegyszerűbb de a bizonyítás márlehetetlen. A mostanig elhangzott történetek is azt bizonyítják, hogy az úgynevezett áldozat önként dugott és ahogy ért az esze rájött hogy abból pénzt is lehet csinálni...és mert buta maradt még azzal sem törődött, hogy a becsülete amit elveszít az értékesebb a pénznél amit kap.
Azt soha nem tagadtam, hogy nincs szexuális erőszak de azt már nem hiszem, hogy tanult emberek, aki gyerekekkel foglalkoznak ne tudnák, hogy az a bizonyos jég milyen vékony, mert bármit is hisz bárki egy edző azért mégis meggondoltabb mint egy bakfis...a többi fantázia meg pártoskodás kérdése.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.