Juhász Roland és Torghelle Sándor a Pest megyei Tá­pióság tehetséges gyermekeinek focisulit építenek – tudta meg a Bors.

A két sportoló a helyi Aranyszarvas Sportegyesülethez csatlakozott, ahol már évek óta elnökségi tagok. Most járnak az A lincences edzői tanfolyamra, és szeretnének majd aktívan részt venni a munkában.

Kezdjük felépíteni a foci utáni életünket, és számunkra vonzó az utánpótlás, hogy megadjuk a gyerekeknek a lehetőséget a sportolásra

– mesélte a Borsnak Juhász.

Az előkészületekből már most is kivesszük a részünket. Az emeletes sportlétesítmény jövő nyárra készülhet el, és ha minden jól megy, akkor már a következő tanévben osztályt is tudunk indítani. A célunk ugyanis egy klasszikus focisuli. Ebben a helyi általános iskola lesz a partnerünk, amit egy kapu választ el a focipályától

– tette hozzá a 95-szörös válogatott hátvéd a lapnak, aki elárulta:

a tao-támogatásnak köszönhetően jobbak a lehetőségek, de nekik is áldozniuk kell arra, hogy az egyesület megfelelően működjön.

Elmondta az is:

Tulajdonképpen ez egy befektetés, mert nekünk is célunk, hogy fellendüljön a magyar foci.

Forrás: Bors

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay cco

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Stadion van már dögivel. Botláb szintén. De hogy lesz ebből foci? Ahogy fából vaskarika.
magyarbakancs
Egy újabb pénznyelő jelentkezett.
Nem elég ez a sok szar foci akadémia?
Mindig-akad még egy éhes disznó.
volvós
Magyar foci 1953-ban volt utóljára !!! ( az ARANYCSAPAT )
kokopelli
@advocat: ..a bratyómtól hallottam,hogy egy bizonyos intézetfajtában,nem a bútort
kell kicserélni,hanem a női munkavállalókat! Azóta is azon gondolkodom,hogy mit
akart mondani! Akkor még nem is volt női foci!! :-((
csipetke
...hogy fellendüljön a magyar foci?Vannak csodák,de ekkorák?!
Talán majd akkor,ha újra hobbiból fociznak,de amint szóba kerül a pénz,a játékosok átváltanak lajhár üzemmódba.
solidedge
Javaslom az összes magyar focistának, hogy egy hónapig pihenjen, aztán végleg hagyja abba a labda után hiába való futkározást. Ha a siker utáni vágy még ezután is él Juhászékban egy gombfoci akadémia a tuti.
Zeta
Vajh hány focisuli indult már ?
Eredménytelenül! Ez megint csak pénzlenyúlás. Lassan vége pályályuknak, valamiből élni kell! Ennyi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.