Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke megfellebbezte a független fegyelmi bizottság (FEB) első fokú döntését, melyet a testület az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában lejátszott Puskás Akadémia-Mol Vidi FC mérkőzés után történt rendbontás ügyében múlt kedden hozott.

Az MLSZ Twitter-oldalának híre szerint

az eljárás ennek értelmében másodfokon folytatódik.

A felcsúti összecsapás a kapus Kovácsik Ádám sérülése miatt elhúzódott, és az Európa-liga résztvevő bajnokcsapat 2-1-es hazai vezetésnél a 102. percben büntetőhöz jutott. Marko Scepovic 11-esét Branislav Danilovic hárította. Szőts Gergely játékvezető ezt követően lefújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Anel Hadzic szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá – volt, aki nyugtatni akarta –, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

A fegyelmi bizottság múlt heti, közel kétórás ülésén azt állapította meg, hogy

a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videofelvételek alapján egyértelmű, hogy ütés, rúgás, vagy más a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható

Az mlsz.hu korábbi híre szerint a két klub játékosai, valamint vezetői kivétel nélkül elismerték, hogy a mérkőzés lefújása utáni viselkedésük elítélendő, sajnálják, megbánták, amit tettek, és elnézést kérnek az ellenféltől és a szurkolóktól.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/M4

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Na, mi lesz az MLSz döntése?
Igen, ez a helyes válasz. Vidi kontra PAFC?
Melyik ujjamat harapjam meg?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Na, mi lesz az MLSz döntése?
Igen, ez a helyes válasz. Vidi kontra PAFC?
Melyik ujjamat harapjam meg?
namihami
Na, mi lesz az MLSz döntése?
Igen, ez a helyes válasz. Vidi kontra PAFC?
Melyik ujjamat harapjam meg?
justhpeter
@namihami: Kívváncsi vagy. Megmondom a döntést: Viktor Viktorovics feloszlatja az mlsz-t és Csányit.
volvós
Összetévesztették a falábúak...nem mondták meg nekik előre,
hogy ez vem focimeccs lesz, hanem rugby...az uzsorás fellebbezett ?
kereső
@justhpeter: csányit? Azt nem hiszem.nem is olyan régen szállt be egy kis manival a maffiába.
Beengedték.Vajh miért?- csak nem lekötelezettje a miniszterelnök úr csányinak?Holott ő sosem,senkinek!-mondta tegnap.Meg csak nem ezért árusitja ki az országot putyinnak, meg engedi itt garázdálkodni az orosz kémfőnök családját egyéb bűnözőkkel egyetemben- ja és persze az Eu-ban is!(kötvényesek)
RonaGyuri
ha meggondoljuk tulajdonképpen jót akartak; egy ócska, unalmas, alibi foci-meccs végén legalább egy jó kis bunyót kapott a nagyérdemű! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.