A magyar jégkorong-válogatott jéghiba miatt nem tudta lejátszani a dél-koreaiak elleni összecsapását a budapesti Négy Nemzet Tornán.

Jéghiba miatt elmaradt a magyar-dél-koreai hokimeccsFotó: MTI/Czagány Balázs

A péntek estére tervezett találkozót megelőzően a nemrég visszavonult korábbi válogatott jégkorongozók közül Budai Krisztiánt, ifj. Kovács Csabát és Vaszjunyin Artyomot köszöntötte a magyar szövetség (MJSZ).

A bemelegítésnél két magyar lövés nyomán kitört a palánk egyik üvegtáblája, majd a pálya közepén a jéggel akadtak problémák:

a multifunkciós csarnokban egy röplabdaháló rögzítő rúdjának helyén dudor keletkezett, amit a bírók veszélyesnek ítéltek.

Nem engedték elkezdeni a mérkőzést, így a játékosok 25 perccel a tervezett kezdés után – a szurkolók "Szép volt, fiúk!" kiáltásai közepette – levonultak a jégről.

A felület rendbetételére és fagyasztására tett kísérletek után – melyek a nézőtérről hallatszó "mindent bele" buzdítás mellett zajlottak – a játékvezetők többször konzultáltak, és a két csapatkapitány is megvizsgálta a jeget. Ám mivel változatlanul veszélyesnek ítélték az illetékesek, így végül mintegy másfél órás várakozás után meccs nélkül kellett hazatérnie a Tüskecsarnokba kilátogató 1823 nézőnek.

"Szerettünk volna jó meccset játszani a dél-koreaiakkal, de ez egy ilyen dolog, nem lehet kivédeni" – fogalmazott Vas János csapatkapitány, aki hozzátette: pályafutása során válogatott mérkőzés még nem maradt el. "Úgy látszik, ez a jégfelület most nem bír ki napi két meccset, sajnálom a szurkolókat"

- tette hozzá.

A magyarok szombaton 16 órától az olasz válogatottal játsszák a torna zárómérkőzését.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.