A bajnok MOL Vidi FC francia származású labdarúgója, Loic Nego csütörtökön, Székesfehérváron letette a magyar állampolgársági esküt.

Magyar állampolgár lett a MOL-Vidi legjobb játékosa
Fotó: vidi.hu

A 28 éves futballista Cser-Palkovics András polgármester előtt tette le az esküt. A városvezető kiemelte, hogy Nego már sok örömöt szerzett a városnak és a Vidi-szurkolóknak egyaránt.

"Büszkék vagyunk arra, hogy közösségünknek most már állampolgárként is tagja, s reméljük, a jövőben oroszlánrészt vállal a fehérvári és a magyar futball fellendítésében"

- fogalmazott Cser-Palkovics.

Nego kérdésre elmondta, nagyon boldog, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot, mivel több mint öt éve él Magyarországon, így ez az otthona, s "most már az élete része" is egyben.

A magyar válogatottsággal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy sikerül bemutatkoznia piros-fehér-zöld színekben. Mint mondta, nem ismeri pontosan a szabályokat, de a menedzsere szerint több hasonló eset volt már a múltban, amikor a nemzetközi szövetség (FIFA) megadta a lehetőséget egy-egy játékosnak arra, hogy választott hazája válogatottjában szerepeljen.

Nego jelenleg nem felel meg a FIFA honosítási kritériumainak: a futballista a szervezet égisze alatt játszott első tétmérkőzésén – utánpótlás szinten – még nem volt magyar állampolgár, illetve a felmenői között sincsen magyar. A FIFA ettől függetlenül

egyedi elbírálás alapján engedélyezheti a magyar válogatottban való szereplést, erre utalt nyilatkozatában.

A több poszton is bevethető játékos Párizsban született, származását tekintve guadeloupei. Korábban szerepelt a francia korosztályos válogatottakban, tagja volt a 2010-ben Európa-bajnok U19-es együttesnek, továbbá részt vett a 2011-es U20-as világbajnokságon is, melyen negyedik helyezést ért el csapatával. Első profi klubja a francia Nantes volt, később az olasz AS Roma szerződtette. Szerepelt kölcsönben a belga Standard Liege együttesében, majd 2013-ban érkezett Magyarországra, ahol az Újpest játékosa lett. Egy rövid angliai kitérőt (Charlton) követően 2015-ben került a fehérvári gárdához, amellyel 2018-ban magyar bajnoki címet szerzett.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Magyar állampolgár,aki egyébként migráns?
terlasz
Íme egy fidesz által kinevezett jó migráns.
Micike
Jesszusom! Ez a fiú focistának jó migráns, de nem felelne meg Parragh László ( a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, eredeti foglalkozása szerint csempe- és szaniter árus) szakmunkásokra vonatkozó elképzelésének, mert arra csak a "a fehér bőrű, keresztény gyökerű munkavállalók" alkalmasak.
herczeg0210
Ez nem migráns, ugye, mert ez haver miután látott már focilabdát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.