A magyar férfi kosárlabda-válogatott kikapott Olaszországban a világbajnoki selejtezősorozat 11. fordulójában, ezzel az utolsó játéknap eredményétől függetlenül eldőlt, hogy nem juthat ki a kínai vb-re.

Súlyos vereséget szenvedett Olaszországtól a magyar válogatott, nem lesz ott a kosárlabda vb-n
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Eredmény:

J csoport, 11. forduló:

Olaszország-Magyarország 75-41 (15-9, 19-6, 18-18, 23-8)

A magyar csapat pontszerzői: Vojvoda 15, Benke 14, Eilingsfeld 4, Ferencz 3, Jones 2, Perl 2, Keller 1

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese annak tudatában lépett pályára Varesében, hogy a vb-szereplés kivívásához mindkét hátralévő mérkőzését meg kell nyernie, ráadásul pénteken a második helyen álló olaszokat több mint hat ponttal kell legyőznie, hogy megelőzhesse őket a csoportban. Szeptemberben ugyanis az olasz csapat 69-63-ra nyert Debrecenben. A másik lehetőség, hogy két magyar győzelem mellett a harmadik helyezett lengyelek mindkét találkozójukat elveszítik. Ebben az esetben a magyarok befértek volna a J csoport első három helyezettje közé – a már kijutott, éllovas litvánok mögött –, ami egyben vb-szereplést jelent.

A válogatott elhibázta az első nyolc dobását, és csak a hatodik percben talált a gyűrűbe, 10-0-s állásnál. Hamarosan a Monacóban légióskodó, honosított Jones Jarrod is megszerezte első kosarát magyar színekben. A folytatásban a hazaiak tartották 6-8 pontos előnyüket, miközben a magyarok hatodik triplakísérletüket is elrontották. A 18. percben már 21 ponttal elhúzott Meo Sacchetti legénysége, a vendégek pedig még mindig csak 13 ponton álltak. A nagyszünetben 34-15 volt az állás.

A félidei statisztikából kitűnt, hogy az Ivkovics-gárda mind a nyolc triplakísérletét kihagyta, emellett 27-14-re alulmaradt a lepattanócsatában.

Fordulás után Benke Szilárd és Vojvoda Dávid is hármast dobott, ám a különbség így sem csökkent, sőt, a harmadik játékrész derekán 50-26 állt a nagyórán. Vojvoda bezsákolta 15. pontját, így a mezőny legjobbjává lépett elő, ezzel együtt az utolsó szakasz 52-33-ról indult. Ebben az olaszok még növelték is az előnyüket, így végül simán nyertek, míg a magyarok ezúttal sem jutottak ki a vb-re, melynek szeptemberben Kína ad otthont.

A válogatott hétfőn – egy immár tét nélküli meccsen – a horvátokat fogadja Szombathelyen.

A selejtező első szakaszából az Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatott júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jut ki a szeptemberi, kínai világbajnokságra, azaz Litvánia, Olaszország és Lengyelország.

A csoport többi mérkőzésén:

Horvátország-Lengyelország 69-77

Hollandia-Litvánia 69-78

A csoport állása:

1. (és továbbjutott) Litvánia 21 pont, 2. (és továbbjutott) Olaszország 19, 3. (és továbbjutott) Lengyelország 18, 4. MAGYARORSZÁG 16, 5. Horvátország 15, 6. Hollandia 14

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.