A Ferencváros 32-32-es döntetlent játszott a címvédő Győri Audi ETO KC otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában, szombat este.

Az FTC legutóbb 2017 októberében győzte le az ETO-t, amelynek otthonában 2015 májusa óta nyeretlen.

A két csapat legutóbbi mérkőzése – szintén a BL-ben – egy hónappal ezelőtt Érden ugyancsak 32-32-es eredménnyel zárult.

A hazai csapatból Fodor Csenge, a norvég Kari Brattset, és honfitársa, az idény végén távozó Nora Mörk hiányzott sérülés miatt, a január 2-án éppen az FTC elleni rangadón megsérült brazil Eduarda Amorim viszont visszatérhetett. A vendégeknél a holland Danick Snelder és a montenegrói Djurdjina Malovic nem játszhatott.

A győriek már korábban biztosították, hogy a csoport első helyéről jutnak a negyeddöntőbe, és szombaton az is kiderült, hogy a dán Odense Handbold lesz az ellenfelük. A fővárosiak számára a második hely is elérhetőnek tűnt a rangadó előtt, különösen, hogy a román CSM Bucuresti nagy meglepetésre egy góllal kikapott a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában.

Az ötödik percben született meg az ETO első gólja, mert a vendégek remek védekezéssel, Bíró Blanka pedig bravúros védésekkel kezdett. Miután megtört a jég, a győriek fordítottak, mert gördülékenyebbé váltak a támadásaik, ki tudták használni ellenfelük labdaeladásait, illetve Kiss Éva egyre jobban védett.

A hajrában csaknem nyolc percig nem tudtak betalálni a házigazdák, ennek ellenére két góllal vezettek a szünetben.

A második felvonás elején Nerea Pena vezérletével jól tartotta magát az FTC. A spanyol légiós ezúttal irányítóként remekelt, és főszerepet játszott abban, hogy csapata az ötvenedik percben átvette a vezetést (28-27).

A végjátékban Pena büntetőt hibázott, Schatzl Nadine a szélről a kapufát találta el, Háfra Noémi a keresztléc fölé, Kovacsics Anikó a kapufa mellé lőtt, az ETO pedig Stine Oftedal góljaival fordított. Elek Gábor vezetőedző időkérése után Schatzl 12 másodperccel a vége előtt egyenlített, így a fővárosiak ismét értékes pontot szereztek a címvédő ellen.

A mostani idényben továbbra is veretlen győriek jövő szombaton a norvég Vipers Kristiansand otthonában zárják a BL csoportkörét, a Ferencváros pedig vasárnap a szlovén Krim Mercator Ljubljanát fogadja Érden.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.