A bajnok Ferencváros 2-1-re legyőzte a harmadik helyen álló Debrecent szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának zárómérkőzésén.

A hajdúságiak sikerük esetén biztossá tehették volna bronzérmüket, a vereséggel ugyan megtartották a harmadik pozíciót, de csak több győzelmüknek köszönhetően.

A Ferencváros a 14. percben megszerzett vezetés után – Isael volt eredményes – inkább biztonsági játékra törekedett, az addig kezdeményezőbb debreceniek lelkesedése pedig könnyen megtört. Miután a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben, a vendégek egyenlítése a 43. percben akkor is váratlan volt, ha Pávkovics szöglet után fejesből szerzett találata előtt kevéssel Szatmári óriási gólhelyzetben lőtt kapu fölé.

A második félidő Dibusz és Ferenczi dupla párbajával indult: a ferencvárosi kapus előbb a debreceni balhátvéd ziccerét, majd távoli bombáját hatástalanította. Másodszor is a semmiből került előnybe a házigazda – az 57. percben Varga Roland értékesítette ziccerét –, amely Böde érkezésével átállt a kétcsatáros felállásra, de ettől a kapura nem lett veszélyesebb a játéka. A 74. percben újabb Dibusz-bravúr következett, majd a hajrában Böde fizikumára alapozva mezőnyfölénybe került a Ferencváros, de újabb találatot már nem szerzett.

A Ferencváros a szezonban a 2-2-es hazai döntetlen és a 2-1-es idegenbeli vereség után először győzte le a Debrecent. A népligetiek pályaválasztóként immár 37 találkozó óta nem kaptak ki a bajnokságban, és sorozatban 11 bajnokijukat nyerték meg otthon. A legutóbbi pontszerző vendégként éppen a DVSC volt a Groupama Arénában még október 6-án. A Debrecen 2012 márciusa óta képtelen nyerni az Üllői úton bajnoki mérkőzést, azóta négy döntetlen mellett ötödször maradt alul.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.