A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája az első futamon ötödik, a másodikon pedig negyedik lett a gyorsasági kamion Eb Slovakiaringen zajló, idei harmadik versenyhétvégéjének szombati napján.

A 34 éves pilóta a sorozat hivatalos honlapja szerint az időmérő edzésen a második rajtkockát szerezte meg a címvédő és az összetettben most is élen álló német Jochen Hahn mögött (Iveco).

Kiss az első, kora délután rendezett versenyen kétszer is belekeveredett egy ütközésbe, így végül ötödikként ért célba, ezzel az is eldőlt, hogy a fordított rajtrács szabályának értelmében a második futamot a negyedik pozícióból kezdi majd meg.

A késő délutáni versenyen aztán Kiss harmadik is volt, ám a cseh Adam Lacko meg tudta előzni, így a magyar versenyzőnek meg kellett elégednie a negyedik helyezéssel.

A kamion Eb szlovákiai fordulója vasárnap újabb időmérő edzéssel, valamint két futammal folytatódik.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.