Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap, így növelte előnyét a pontversenyben.

A 34 éves versenyzőnek ez az idei nyolcadik, egyben pályafutása 81. futamgyőzelme, Mogyoródon hetedik alkalommal győzött.

Másodikként a pole pozícióból rajtolt Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba, a dobogó alsó fokára pedig a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) állhatott.

A rajtot az első sorokból indulók nagyjából egyformán kapták el, Verstappen megőrizte a vezető pozíciót, Hamilton pedig nagyon agresszívan támadva megelőzte csapattársát, Valtteri Bottast a második, harmadik és negyedik kanyarból álló kombinációban. A manőver közben a két Mercedes egy pillanatra összeért, Bottas első vezetőszárnya megsérült, ennek nyomán előbb Charles Leclerc (Ferrari), majd Vettel is el tudott menni mellette. Leclerc az előzés közben szintén hozzáért Ferrarijával a finn Mercedeséhez, ennek következtében Bottas még inkább lelassult.

Az ötödik körben Verstappen, Hamilton, Leclerc volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, őket Vettel követte a negyedik helyen, az ötödik Bottas pedig szemmel láthatóan feltartotta a mögötte haladókat. A finn pilóta a hatodik körben kiállt a boxba, hogy lecseréljék autóján a sérült alkatrészt, és a huszadik, utolsó pozícióban tért vissza a pályára.

A huszadik körben még mindig Verstappen vezetett, előnye 1.2-1.3 másodperc között mozgott Hamiltonhoz képest, de a holland pilóta arra panaszkodott a csapatrádión, hogy egyre rosszabb a gumiabroncsainak a tapadása. Leclerc és Vettel csaknem húsz másodperccel volt lemaradva Verstappentől a harmadik és negyedik helyen, Bottas közben már 14. volt.

A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 26. körben, két körrel később Leclerc, a 31. kör végén pedig Hamilton hajtott a boxba. Vettel még várt, és a 39. körben kapta csak meg a friss abroncsokat.

A boxkiállások után, a versenytáv felénél Verstappen állt az élen, Hamilton azonban nagy tempóban közeledett mögötte, utol is érte, és többször is megpróbálta megelőzni, ám nem járt sikerrel. Bottas közben már kilencedik volt, Hamilton pedig dühösen közölte a rádión a mérnökével, hogy nem tudja tovább nyomás alatt tartani Verstappent.

Hamilton hetedszer nyert a Hungaroringen

Huszonkét körrel a leintés előtt a Mercedes újabb kerékcserére hívta be Hamiltont, akinek így ugyan húsz másodpercre nőtt a hátránya Verstappenhez képest, de sokkal gyorsabb köröket tudott futni a hajrában, mint az élen álló holland.

A hatvanadik kör kezdetén Verstappennek 12.5 másodpercre csökkent az előnye Hamiltonnal szemben, a címvédő pedig még jobban rákapcsolt, és hatalmas tempóban közelített a riválishoz, akit négy körrel a leintés előtt utolért, és első próbálkozásra könnyedén meg is előzött.

A hajrában Vettel beérte és meg is előzte csapattársát, így végül megkaparintotta a harmadik helyet, Bottas pedig nagyot küzdve nyolcadikként ért célba.

A Hungaroringen a hétvége során mintegy 230 ezer néző volt kíváncsi a programokra.

A vb majdnem egy hónapos szünet után, szeptember 1-jén folytatódik Belgiumban.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Én csak azt nem értem a Véber mit sztárolja ezt holland majmot, minden második szava a névével kezdődött!!!
maci0427
Lagutóljára Michael Schumacher idejében néztem F1 -et azóta nem, mert fos ! Valóban egy nagy Cirkusz, semmi extra !
maci0427
Ja , és a televízióban néztem , kimenni soha , mert ezek az árak nem a Magyar mezei népnek valók, még a külföldiek is sokalják !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.