Az erről szóló kormányhatározat már megjelent a Magyar Közlönyben. A feladatot Kásler Miklós kapta.  A focival, a kosárlabdával és a kézilabdával kezdik. A kormányhatározat azért is meglepő, mert sportakadémiákból eddig is voltak Magyarországon, ilyen a Nemzeti Kézilabda Akadémia vagy a Nemzeti Kosárlabda Akadémia. A kormány ráadásul a határon túli akadémiákat is támogatja. 

Sportakadémiai rendszer létrehozásáról döntött a kormány, a határozat meg is jelent a Magyar Közlönyben. A téma felelőse Kásler Miklós lesz – vette észre a 444. 

Úgy fogalmaznak, a kormány szándéka

olyan sportakadémiai rendszer megvalósítása, amely elősegíti a minőségi élutánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, sportszakmai felkészítést, versenyeztetést,

és hogy először “a kosárlabda, a kézilabda és a labdarúgás sportágak sportakadémiai rendszer állami feladatellátása kerüljön kidolgozásra”.

Állami sportakadémiai rendszert hoz létre Orbán

Azért érdekes ez, mert a futballban már legalább 19 akadémia van, a belga átvilágító cég szerint négy az átlagosnál is rosszabbul működik. Tőlük akár az akadémiai elnevezést is meg lehetne vonni, mert nem tisztázott, miért nevezik úgy magukat – teszi hozzá az Index.

Kosárlabdában és kézilabdában is van már egy-egy nemzeti akadémia, előbbi sportágban Pécsen, utóbbiban Balatonbogláron, de várhatóan az összes nagyobb klubnak létre kell hozni a saját maga utánpótlás bázisát, hogy érdemi versenyeztetésről lehessen beszélni.

Egyelőre erről a három sportágról van szó, a többiről nincs.

Forrás: 444.hu, Index, HVG

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ki lesz az IGAZI vezető? Kik lesznek a sameszai? Milyen család tagjai lesznek a ""szakértői és felügyelő bizottsági"" tagok? Ki adja az utasításokat?
És főleg:: kinél lesz a kasszakulcs és ki számoltat/HAT/ja el? Mert a kutyus itt van elhantolva. A többi púder...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Na végre!
.
Voltunk a vas, és acél országa!
.
Sportország még nem voltunk, az újgazdagok tehetségtelen sarjaival túlmozgásos kilógó alfelű, belű bennszülöttekkel!!
.
Azé a fasza gyerek, O1G nem semmi, tudja mitől döglik meg az ország!!!
namihami
Ki lesz az IGAZI vezető? Kik lesznek a sameszai? Milyen család tagjai lesznek a ""szakértői és felügyelő bizottsági"" tagok? Ki adja az utasításokat?
És főleg:: kinél lesz a kasszakulcs és ki számoltat/HAT/ja el? Mert a kutyus itt van elhantolva. A többi púder...
Nessy
@tudode: Futbóliában ma már, csak egy nóta jár: csoda csodacsatár!
Futbólia van, csodacsatár még nincs! Jó film volt anno!
Fantomasz
Kormányváltás előtt ( parlamenti választások ) ilyen rövid idővel már nem illik új intézkedéseket foganasítani .
advocat
És ettől kisebb lesz Viktorunk pókhasa, vagy tényeg golyóálló mellényt hord. Ez a két lehetőség van? Melyik az igaz? Mindkettő?
lusta
Már nagyon érzik a vég közeledtét. Ezért egy újabb kifizető/pénznyelő szervezetet hoztak létre.
CsipkeRózsa
Valamivel ki kell egészítenie az MTA leépítését.
CsipkeRózsa
Hány milliárdot szán erre a célra, hiszen a napokban hangsúlyozták kormánytagok, Orbán is,hogy lelassul a növekedés?
Aki Én
És valami TAO féle támogatást kitalálnak magánszemélyeknek is, hogy egyszerűbb legyen a közpénzt, még befizetés előtt lenyúlni.
tudode
MI után szétverték a Tudományos Akadémiát!
.
LASSAN MÁR A RÖTYIK IS AKADÉMIÁK LESZNEK!!!
Józsipapa
NEMZETI SPORTAKADÉMIA - ez kell még a
magyar népnek !!!
mikor jutnak eszébe ( már ha van neki)
ezek a baromságok ??? - két kezelés között ??
Nessy
Gondolom, már készül a következő kormányhatározat, miszerint ezen akadémiák vezetői akadémikus címet kapnak, és az MTA rendes tagjaivá választja őket! Továbbá létrehoznak egy kutató hálózatot, melynek feladata a foci lényegének a kutatása, valamint hogy lehetne 2x45 perc helyett vagy 1x30 perc, vagy 2x15 perc a játékidő, és az ellenfél kapujának mérete a duplája a rendesnek.
jesz
Témafelelős: Kásler Miklós? Bátor ez az Orbán...pont úgy, mint a nagysebességű net országossá tételét Deutschra bízta...
cikicakk55
Ezért működik ez az ország szarul,mert ilyen idióták a vezetők. Még is egy onkológus szakorvos,aki ahhoz sem ért,aminek kinevezték( egészségügyi miniszter) emberi források minisztere vagy mi a franc,akkor miből gondolja Vityánk,hogy a focihoz, a kézilabdához és a kosárlabdához ért? Higgyétek el,Orbánnak gömb fóbiája van.Ami kerek és pattog,gurul,lehet rugni,dobni,az mind nagyon jó dolog és azokból kell akadémia jó sok.Kíváncsi leszek majd ha kipenderítik az EP-ből mekkora szája lesz? Érik az a keserű narancs,mert januárra állítólag Dönt az EP( igaz,hogy az EP-ben is olyanok ülnek,hogy csak a lajhár nem hagyja le őket,ha valamiben dönteni kell. Sargentini már mióta leadta a jelentést és még mindig tökölnek.
Eladott Ország
Focit és krumplit a népnek! Látszik, hogy ez a jó ember a körmével kaparja ki a népnek a krumplit.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fb1%2Fb1%2Fimage%2Fka_sler_miklo_s_ko_rme.PNG&key=I0TX_dFHvTSXtOF2_l05Ow&w=600&h=340
Orbánnak sokkal fontosabb az egója, a beteg nárcizmusa, mintha az országért dolgozna, ám dehogy, mindenkin átgázol saját hatalmáért. Nincsen népe, nincsen senkije. A vele egyivásúakat csak azért használja és megvédi, hogy az ő mindenhatóságát erősítsék. Az, hogy a Mezőkövesd, a Kisvárda, Paks első osztályú futball csapattal büszkélkedhet csupán egy célt szolgál, nevezetesen, hogy ne ordítson az a tény, hogy egy 1.600 lelkes falunak az élvonalban játszik a csapata. Hogy ez a falu éppen a miniszterelnök szülőhelye? Ez biztos a véletlen műve?, miközben Győrnek, Szegednek, Nyíregyházának mutatóban sincs értékelhető futballja!
kereső
Csak három név:
Kosárlabda : Szalay Ferenc ( szolnoki polgármester- a vén qrvázós)
Kézilabda: Kocsiis Máté a kisnyilas

Foci: Csányi Sándor ( a nemzet uzsorása).

Kell még itt valamit mondanom? ( Ildikó???)
justhpeter
Orbán a legnagyobb sportszakértő a kormányban - sajnos csak szurkolói szinten. A nagyobb veszély az, hogy az őrült gondolatairól kormányhatározat, törvény, stb. készülhet.
Azt gondolom ezek védelmére is kellett Pol Pot kinevezésének meghosszabbítása.
Pági
Egy darab normális ember sincs a környezetében aki szólna neki,hogy beteg dolog?Elfelejtette,hogy mindenből van már akadémia?Az is lehet, hogy annyira félnek tőle,hogy meg sem mernek nyikkanni? Még hogy a Kaslert kérte fel?Jó vicc!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.