Világ Sportlegendái Díjjal ismerték el posztumusz Puskás Ferenc labdarúgót Monte-Carlóban – közölte az MTI-vel vasárnap a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete.

Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegtek Monte-Carlóban

Szöllősi György tájékoztatása szerint a "sportcsillagok Oscar-gálájának" is nevezett ceremónián azokat a sportolókat ismerik el a Világ Sportlegendái Díjjal (World Sports Legends Award), akik kiemelkedő karrierjük mellett vagy pályafutásuk befejezése után is sokat tettek a közösségért, és életművük példaértékű az új generációknak is. Az elismerést több kategóriában osztották ki szombat este.

A Puskás Ferencnek posztumusz odaítélt kitüntetést a 2006-ban elhunyt háromszoros BEK-győztes labdarúgó dédunokája, Ane de Juan Damborena és Schmitt Pál, a nemzet sportolója, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, korábbi köztársasági elnök vette át.

A nagyszabású eseményen részt vett a Puskás Akadémia képviseletében Mészáros Lőrinc elnök, Jakab János, a felügyelőbizottság elnöke és Tóth Balázs akadémiaigazgató, továbbá Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke. Puskás Ferenc egykori klubja, a Real Madrid képviseletében a legendás 10-es egykori csapattársa, Amancio Amaro Varela érkezett Monte-Carlóba. Jelen volt az ünnepségen Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete is.

A felcsúti Puskás Intézet minitárlatot épített fel a Fairmont Monte-Carlo hotel egyik szárnyában, az ünnepségnek helyet adó Salle d'Or előtt. A kiállítás több értékes relikviával mutatta be Puskás Ferenc kispesti és madridi életútját, válogatottbeli szereplését.

A 2019-es díjazottak:

Életművéért:

Nasszer al-Attijah (katari): autóversenyző, 3x Dakar-győztes, olimpiai bronzérmes sportlövő

Mario Andretti (amerikai): F1-es világbajnok, Indy- és NASCAR-győztes

Loris Capirossi (olasz): 3x gyorsaságimotoros-világbajnok

Ana Gabriela Guevara Espinoza (mexikói): világbajnok, olimpiai ezüstérmes 400 méteres futó

Jótékonysági tevékenységéért:

Connie Henry (brit): egykori hármasugró, a Track Academy vezetője. A jótékonysági szervezet a sport révén segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat.

Posztumusz:

Puskás Ferenc (magyar): olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes, 3x BEK-győztes labdarúgó

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Hugy, hugy nem az Öcsi bácsi relikviáit bitorLÓ, félresikerült csoda izé veszi át A TÖBBI CUCC MELLÉ a Világ Sportlegendái Díjat!
Sámannus
Én meg azon visítok egy félórája, hogy egy nagy követ is kiküldtek. Eszem faxom megáll!
fahrenheit451
puskás ferenc egy diszidens volt, aki sosem Magyarország, hanem mindig a saját érdekeit tartotta szemelőt - simán beleszarnák a szájába (miután megvertem csúnyán), ha most élne.
puskás f"geci" ferenc nem érdemel díjat, puskás ferenc azt érdemli, hogy előássák a holtestét, és maggyalázzák!

puskás ferenc gyalázat a magyar nemzet számára - holtában !!!
RonaGyuri
s mennyibe fáj nekünk ez családi kirándulás??? =))
fahrenheit451
Ti szeretnétek bálványt, de nem kapjátok meg.

érted már faszarcű, hogy mit védesz?
fahrenheit451
leszarom puskás ferencet.
Sőt, ha ma élne, simán pofán vasznám a gecit.

megdögöltél, maradj is úgy - megdögölve, geci.
Szarok s múltra, Puskásra - dögöljetek meg!

Semmit nem jelent a számomre a múltatok , a jelenetek, a jövőtök.
Dögöljetek meg mind !
fahrenheit451
iuskés ferenc egy geci volt.
meghalt.
jój
vén gavi, kurva nayád - meghalzál - jó!

Anyád, köcsög!

Váfod ezt te doppingols köcsög?
A kurv anyád csaló sportember!

www.youtube.com/watch?v=SlPhMPnQ58k
fahrenheit451
puskás meghalt, és amíg élt addig is egy geci volt.
Mit ünnepelsz, te geci,

Szarok a magasztos múltadra, meg a primitív jövődre - szarok a focira/
Hőlyegyerek, aki záz métert se tud sprintelni - szarok rád, te hülye dohányzó, nagyivá dagadt buta magyar patóraszt!
fahrenheit451
Bántai foglak, fradista - csűnyán.
mert megérdemled.
Bal közép.
érts: a szart is kiiverem belőled köcsög jtadista- csak úgy.
Mert épp ráérek.
Csak azért verlek meg, mert élpp ráérek.
Vágod, geci kopasz(?
fahrenheit451
puskás ferenc szart magyarországra.
Nulla TISZTELET !!!

Agyn verlek téged is, meg a fasszop béna buta fake emlékedeted is.
Rosszul emlékszel, te buta magyar paraszt !

Szánalmas vagy mindenestül.

te megvezethető hóle!
fahrenheit451
Foci buzik, annyira hülyék vagytok, hogy csak na!
fahrenheit451
Még négy év, és megyek amerikába geci!
Szarok Magyarorszégra!
A kurca abyád, nem kell túled semmi, gecu.

Jó lesz Nélkületek.

majd biztos azt hiszed, hogy tőlük - semmi nem kell tőlóük!

Ki vagyok én?
Az vitatott.

www.youtube.com/watch?v=mOYZaiDZ7BM

Jó nekem így, parasztosan, geci!
Egy faszparaszt is tudok lenni, ha akarok.
Minden tudok lenni, ha akarok - vágod geci?
fahrenheit451
annyira aranyos vagook, miközben GYÜLŐLLEK.
MEGÖLLEK - ÉS EZT SENKI NEM ÉRTI.
tÚL SOK A LIBERALIZMUS..

www.youtube.com/watch?v=r7qovpFAGrQ
fahrenheit451
nigger kurvák
Hűzatok a picsába - undorító a nigger pinátok!

Hányok tőletek, niggerek!
majd megbaszlak nigger - hát erre soha nem fog sor kerülni!
Undorodom tőletek !!!
fahrenheit451
Magyar kurvák a hálózat csapdájában...
Ahogy leszopnak, ahogy semmi értelme, hogy leszopnak.

Ez súlyos!
fahrenheit451
Ahog a magyar kurvák leszopnak, annak semmi értelme.
RonaGyuri
Na ez remélhetőleg csak néhányra igaz

ami pedig Őfeneségét illeti ???

„Puskás, tipikus magyar - azzal együtt, hogy félig sváb származású -, kicsit svindler, átveri a hatalmaskodókat, ugyanakkor mérhetetlenül tehetséges. Puskás titka abban van, hogy ő olyan, mint amilyenek mi szeretnénk lenni”!
No túl azon az apróságon, hogy Puskás nem ilyen, nagyon nem ilyen volt; egyetlen dolog vonatkozásában stimmel: hogy tényleg nagyon tehetséges. Még akkor is ha a „a világ legjobb játékosa” duma éktelen nagy baromság.
A derék 444.hu „Félni úgy embert nem láttam, mint akkor az Öcsit” című cikkében lelkendezik. Ami a mi drága jó nem éppen az igazmondásáról közismert (a maga idején Dózsa szintjén volt) Gyula-bácsink állítása! =))
Az átverésben valóban otthon volt, na de hogy a hatalmasokat???
Azonban az a gondolat megrémiszt és aggódni kezdek, hogy: „ő olyan, mint amilyenek mi szeretnénk lenni”!”!
S nem csak azért, mert régen meghalt! =))
Persze ösmerünk – már hogyne ösmernénk – valakit, aki úgy pocakra már klappol, de nagyon igyekszik hasonlítani rá: nem is kicsit svindler, s igencsak átveri a népet!!!

444.hu/2019/12/15/felni-ugy-embert-nem-lattam-mint-akkor-az-ocsit

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.