A hét elején derült ki, hogy Dzsudzsák Balázst kitették az arab első ligában vitézkedő al-Ittihad Kalba FC-ből.

Lesújtó véleménnyel van Dzsudzsákról volt arab csapatának alelnöke
Fotó: Youtube

A magyar válogatott szélsőt hidegzuhanyként érte a hír, nem számított arra, hogy megválnak tőle. Így volt ezzel Vörösbaranyi József, Dzsudzsák menedzsere is.

A csakfoci.hu szúrta ki, hogy egy tévéműsorban a klub alelnöke azt mondta, alig várták már, hogy megszabadulhassanak a játékostól.

Dzsudzsák Balázs teljesítménye mind védekezésben, mind támadásban megkopott az utóbbi időben. Nem is beszélve arról, hogy már 33 éves, nem tud már olyan teljesítményt nyújtani, amit a posztja megkövetel. Régóta figyeltük a teljesítményét, csak a megfelelő pillanatot vártuk arra, hogy a helyére igazoljunk valakit

- fogalmazott Mohammed Al Yamahi.

A csapat a Dzsudzsáknál öt évvel fiatalabb holland Navarone Foor leigazolásával döfte bele a kést a magyar kiválóság szívébe.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Ezt én már öt évvel ezelőtt is megmondtam volna Mehemmedéknek. Minek igazolták le?
namihami
Az egész tudósítás legviccesebb mondata, mintegy csattanó, az utolsó mondatra maradt.
""--...a magyar KIVÁLÓSÁG...""---a legjobb viccek poénját idéző mondat.
fahrenheit451
Takarodj már el a picsába a színről!
Soha többet nem akarok hallani rólad, te kis geci !!!
A faszomat sem érdekli, hogy mi volt/van/lesz veled!

Mit kezdenek a buzik sok pénzzel?
Semennyire nem érdekel, hogy hogy lesz még nagyobb paraszt egy magyar paraszt.
A Nyomorultak...
Ronin2
Azért,ha az irigység növesztene,páran itt ülve nyalnák a Holdat!:D
Igen,baromira gazdag lett Dzsudzsák,de még mindig ő a legjobb focista a magyarok között.
Ő legalább arra rúgja a labdát/90%-ban/ amerre ő akarja.
Bármelyik falábú magyar sc igazolná,ha meg bírná fizetni.
kokopelli
Nem tudta,hogy milyen a "profi" foci? Nem mondták neki,hogy az nem egy "egyirányú utca"?
Fox W Mulder
Nemcsoda hogy kibxták egy jegyzetlen arab csapatból ! Kiváncsi vagyok hol köt ki a nemzet futóbolondja .
Régebben azért voltak pillanatai .
Eladott Ország
Nekünk meg a magyar futballról van lesújtó véleményünk. Ráadásul ezt a rakás szart és a stadionokat, a bűnöző csúti cigánnyal és bandájával együtt közpénzből tartjuk el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.