Az olimpiai cselgáncsozó bajnok el van keseredve a fejlemények miatt.

"El vagyok keseredve" – véget vet a világbajnok magyar sportoló karrierjének az olimpia halasztása

Ungvári Miklós olimpiai bajnok cselgáncsozó számára a tokiói ötkarikás játékok elhalasztása azt jelenti, hogy pályafutása véget ért, míg Cseh László úszó egyelőre mérlegeli a helyzetet.

"Ez egyet jelent a visszavonulásommal, el vagyok keseredve"

- idézte a Nagy Sportágválasztó közleménye a 39 éves Ungvárit, aki 2012-ben Londonban a 66 kilogrammos súlycsoportban lett második.

A négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes Cseh László már korábban kijelentette, hogy a tokiói viadalon zárná le pályafutását.

"Amikor először meghallottam a hírt, egy pici megnyugvást éreztem, hiszen nem lesz bennem rossz érzés amiatt, hogy itthon ülök és nem tudok edzeni. Hogy mi lesz velem, azt most még nem tudom megmondani"

- mondta a 34 éves versenyző a közmédiának adott interjújában.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden jelentette be hivatalosan, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

Forrás: MTI

Kép: IJF/Ungvári Miklós Facebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Ha őt megviseli, akkor Hosszú mit szóljon, vagy Cseh László? Harminc fölött minden hét számít, nemhogy 12 hónap, illetve pontosabban még csak március van, tehát több , mint egy év...annyi már nem fér bele.

Sajnos ez a hajó elúszott, el kell engedni a korlátot, irány megnyugodni.(ami az ilyen hajtós embereknek feldolgozhatatlan)
Rockxy
a versenysport egészségtelen és felesleges.
tessék tömegsportolni!
kissé felnőttem
Az enyémet is derékba törheti és akkor menjek a falnak 73 évesen. Ajánlatom Neked is
Madách Imrétől az utólsó sorokat :
" Ember küzdj és bízva bízzál " ez még messze nem a világvége.
jesz
@kissé felnőttem: dícséretes az optimizmusod
namihami
Személyekre lebontva ez lehet egy emberi katasztrófa. De, és különösen egy olyan népsűrűségű országban, mint Japán,a tömegek elszeparálása nemhogy ajánlott, de kötelező. A látogatókról már szó se essék. És ez, tetszik-nemtetszik, az olimpia elhalasztásával jár. Már az tragédia egy nép mentalitása szintjén, hogy a japánok, ennek a vírusnak az idején és az állam felszólítása ellenére, több mint 50.000-en mentek lángnézőbe.
A vírusnak elég volt a markát dörzsölgetni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.