Az országúti kerékpáros körverseny eredeti időpontjában, szerdától vasárnapig ötrészes magazinműsort sugároz az M4 Sport a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Tour de Hongrie-ról.

A magyar körverseny honlapján megjelent beszámoló szerint a versenynapokon félórás adásban "járják végig" a körverseny idei útvonalát, méghozzá részben virtuálisan, ugyanis egy erre kifejlesztett applikáció segítségével ismert hazai és külföldi kerékpárosok is teljesítenek egy-egy szakaszt az adott napon.

Az úgynevezett okosgörgővel rendelkező szurkolók egy héten át saját otthonukban is teljesíthetik a Tour de Hongrie virtuális, 35-45 kilométer hosszú szimulált szakaszait.

A sorozatban bemutatják továbbá a magyar körverseny idei kiírására nevező legerősebb csapatokat, valamint megszólaltatják a magyar sport és a kerékpársport vezető személyiségeit

Az idén 861 kilométer össztávú Tour de Hongrie mezőnye – a Giro d'Italia magyarországi, a világjárvány hatására ugyancsak elhalasztott rajtja miatt – minden eddiginél erősebb lett volna: nyolc-nyolc World Tour- és prokontinentális istálló mellett, négy kontinentális együttes és a magyar válogatott vett volna részt.

A viadal új időpontja még nem ismert, ám mint a weboldal beszámolt róla, a nemzetközi szövetség (UCI) a járvány miatt módosított versenynaptárában két kedvező őszi időpont közül választhatnak a szervezők.

A Tour de Hongrie magazin adásai az M4 Sporton:

1. szakasz, szerda, 15.25: Debrecen-Hajdúszoboszló

2. szakasz, csütörtök, 15.30: Karcag-Nyíregyháza

3. szakasz, péntek, 15.35: Sárospatak-Kazincbarcika

4. szakasz, szombat, 14.25: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető

5. szakasz, vasárnap, 15.20: Esztergom-Esztergom

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.