A Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kiesés elől menekülő Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati játéknapján.

A felcsútiak ezzel pontszámban újra utolérték az Európa-liga indulást érő harmadik helyen álló Mezőkövesdet.

A Paks hét veretlenül megvívott összecsapást követően maradt alul az élvonalban, a vereséget követően előnye öt pont a kieső helyen álló, 11. Debrecen előtt.

A vendégek kapusának hibája miatt gyorsan, már a negyedik percben vezetéshez jutott az európai kupaszereplésre hajtó Puskás Akadémia. A felcsútiak a folytatásban is jobban futballoztak, és helyzeteket alakítottak ki, Knezevic révén pedig néhány perccel a szünet előtt megérdemelten duplázták meg előnyüket.

Nem sokkal a fordulást követően eldőlhetett volna a három pont sorsa, de Urblík csúsztatása mellé szállt, ehelyett viszont szoros lett az összecsapás, mivel egy perccel később Sajbán fejese a túloldalon pontosnak bizonyult.

A szépítéstől természetesen megélénkült az elmúlt hetekben többször is bravúrosan pontot mentő – a bajnok Ferencváros és a ZTE ellen az utolsó pillanatokban egyenlítő – Paks, és ugyan az utolsó tíz percben szinte beszorította riválisát kapuja elé, egy ellentámadás végén Vanecek egy pazar lövéssel eldöntötte a találkozót.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Hihetetlen...!!! A Felsőcsutkai Zacsinyaló FC. jól teljesít...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.