Korhut Mihály után az ugyancsak válogatott Varga József is visszatért a Debreceni VSC másodosztályú labdarúgócsapatához.

Sorra igazolja le a válogatott focistákat az NBII-es Debrecen
Fotó: Facebook/DVSC

A 32 éves védekező középpályás a DVSC utánpótlásában nevelkedett, a felnőttcsapatban 2008 és 2016 között szerepelt, de közben kölcsönben megfordult a német Greuther Fürth és az angol Middlesbrough együttesében is. Debreceni színekben a bajnoki címet és a Magyar Kupát is három-három alkalommal, a Szuperkupát kétszer, a Ligakupát egyszer nyerte meg.

Távozása után a MOL Vidi FC és a Puskás Akadémia FC játékosa volt. A magyar válogatottban 34 mérkőzésen lépett pályára.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És ezek a pénzek honnan jönnek? Mert ez a lényeg.
F_Viktor
@namihami: Írod:
"És ezek a pénzek honnan jönnek"
Tudom, költői a kérdésed, de, hogy az egybitesek is tisztában legyenek, megválaszolom.
Tehát a következő idényre elköltött milliárdokat a debreceni fityeszes önkormányzaton keresztül te, ti, magyarországi adózók fogjátok kifizetni, amiből majd jut a helyi rablók zsebébe is.
DonnaOI80
Мa еste szabad vagyок. Inni aкаг, кattintsоn а linkгe, hogy megtаlálja a ргofilоmаt és а telеfоnszámоt --> w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.