A Manchester United 2-0-ra nyert a Leicester City otthonában, míg a Chelsea ugyancsak 2-0-s sikert aratott a Wolverhampton felett az angol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában, így ez a két győztes csapat biztosította helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában. A Watford és a Bournemouth búcsúzott az élvonaltól.

Vége a Premier League-nek: a Manchester United és a Chelsea mehet a BL-be

Fotó: Matthew Peters/Manchester United – Getty Images

Az immár 21 tétmérkőzés óta veretlen MU sikerével megőrizte harmadik helyét, míg a Chelsea rosszabb gólkülönbségével szorult a negyedik pozícióba.

A Leicester – mely szinte az egész szezon során a legjobb négyben szerepelt – legutóbbi kilenc mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg, így ősztől csak az Európa-ligában indulhat.

A második számú európai kupasorozatban rajta kívül a Tottenham Hotspur lesz biztosan érdekelt, amely az utolsó mérkőzésén 1-1-es döntetlent játszott a Crystal Palace otthonában, és mivel a Wolverhampton kikapott, José Mourinho csapata előzni tudott.

Az El-szereplésben ennek ellenére még bízhatnak a Farkasok is, mert bár a hetedik hely alapvetően nem ér európai kupaszereplést, de ha az FA Kupa augusztus elsejei döntőjében a Chelsea legyőzi az Arsenalt, akkor a hetedik is indulhat a második számú kupasorozatban.

Az élvonaltól a már korábban kiesett Norwich mellett a Watford és a Bournemouth búcsúzott, utóbbi annak ellenére, hogy 3-1-re nyert az Everton vendégeként.

A bajnok Liverpool a Newcastle United 3-1-es legyőzésével zárta az idényt, míg a Bajnokok Ligája folytatására készülő, ezüstérmes Manchester City 5-0-ra győzött a Norwich ellen.

A gólkirályi címet a Leicester angol válogatott támadója, Jamie Vardy szerezte meg 23 találattal.

Premier League, 38. (utolsó) forduló:

Leicester City-Manchester United 0-2 (0-0)

Arsenal-Watford 3-2 (3-1)

Burnley-Brighton 1-2 (1-1)

Chelsea-Wolverhampton Wanderers 2-0 (2-0)

Crystal Palace-Tottenham Hotspur 1-1 (0-1)

Everton-Bournemouth 1-3 (1-2)

Manchester City-Norwich City 5-0 (2-0)

Newcastle United-FC Liverpool 1-3 (1-1)

Southampton-Sheffield Utd 3-1 (0-1)

West Ham United-Aston Villa 1-1 (0-0)

A végeredmény:

1. FC Liverpool 38 85-33 99 pont – Bajnokok Ligája-induló

2. Manchester City 38 102-35 81 – BL-induló

3. Manchester United 38 66-36 66 – BL-induló

4. Chelsea 38 69-54 66 – BL-induló

5. Leicester City 38 67-41 62 – Európa-liga-induló

6. Tottenham Hotspur 38 61-47 59 – El-induló

7. Wolverhampton Wanderers 38 51-40 59

8. Arsenal 38 56-48 56

9. Sheffield United 38 39-39 54

10. Burnley 38 43-50 54

11. Southampton 38 51-60 52

12. Everton 38 44-56 49

13. Newcastle United 38 38-58 44

14. Crystal Palace 38 31-50 43

15. Brighton 38 39-54 41

16. West Ham United 38 49-62 39

17. Aston Villa 38 41-67 35

18. Bournemouth 38 40-65 34 – kiesett

19. Watford 38 36-64 34 – kiesett

20. Norwich City 38 26-75 21 – kiesett

Sport365

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.