A Magyar Sí Szövetség csütörtöki küldöttgyűlése visszahívta a szervezet elnökét, Miklós Editet és az elnökségét. Az MSSZ-t 2018 áprilisa óta vezette Miklós Edit, egy botrányosra sikerült közgyűlésen választották meg Bajai András helyett. 

A szövetség közleményében kiemelte: a küldöttgyűlés – miután elsöprő többséggel elfogadta az elnökség szakmai beszámolóját – 28 igen, 11 nem és 6 tartózkodás ellenében visszahívta az elnökséget.

Hozzátették: ezt követően jelölő bizottságot hoznak létre, az új küldöttgyűlést pedig szeptember 11-re hívják össze.

Furcsállom, hogy a beszámolót elfogadta küldöttgyűlés, majd ennek ellenére visszahívott engem és az elnökséget

- nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek Miklós Edit.  "Amiért elvállaltam a posztot, azt megtettem, ami a tudásomból tellett, azt véghez vittem. A sportolókért dolgoztam, olyan szakmai programot dolgoztunk ki, melynek már látszottak az eredményei, de lehet, hogy másra van szükség" – tette hozzá a világkupa-dobogós, olimpiai hetedik korábbi lesikló.

Miklós Edit a Blikknek azt mondta, értetlenül áll a történtek előtt.

Hiszen a klubok küldöttei először elfogadták a napirendet és az elnökség szakmai beszámolóját is, majd szinte a semmiből visszavonták a tisztségünket. A szövetség élén mindent megtettem az elmúlt években, és voltak eredményeink is: a síugró Vörös Virág megszerezte első világkupa-pontjait, a magyar biatlonsport szintén fejlődött, a szövetségi programoknak köszönhetően az ifjúsági alpesi sízőink is olyan eredményeket tudtak elérni, amit eddig soha

– mesélte a lapnak.

Hozzátette:

Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy leválthatják az elnökséget, annak ellenére sem, hogy hibák természetesen mindig akadnak. Én azért vállaltam el az elnöki posztot, mert a sportolókat szerettem volna segíteni. Úgy érzem, ez sikerült is...

"Semmi előjele nem volt annak, hogy valaki a leváltásunkat szeretné. A küldöttgyűlésen elhangzottak javaslatok, amelyek inkább rosszindulatúak, mintsem előremutatóak voltak, de erre nem számítottunk."

Csak arra tudok gondolni, valakinek kell a helyem, vagy valaki más utakon akar járni, pedig én a sportolókat helyeztem előtérbe

– mondta a Blikknek.

A sportágban a történetnek komoly visszhangja volt.

Többen megkerestek, miután nyilvánosságra került a hír. Ők is megdöbbentek, s biztosítottak támogatásukról. A döntés miatt, tudom, lesznek kollégák, akik megköszönik az eddigi munkát a szövetségnél, s felmondanak... Én most biztosan szeretnék kicsit pihenni

– tette hozzá a lapnak.

Miklós Edit hosszú folyamat végén került a szövetség élére, 2018 áprilisi visszavonulása után pár nappal választották meg a posztra, ám csak annak az évnek az őszén kezdhette meg a munkát, miután a bíróság visszamenőleg bejegyezte elnöknek.

Forrás: Blikk, MTI, Index

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Már lassan minden sport szövetség élére lojális pártkatonák kerülnek.
Nem baj, ha soha világversenyen nem vettek részt, ha nem ismerik a sportolók világát. Lényeg a kormány hűség, és az eddigi "szolgálatok"!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Kookas: Garantált lavina veszélyt jelentene, ha eszébe jutna síelni!
Ma már a "szakértelem" úgy néz ki, hogy látott hegedűt, és ő már Yehudi Menuhin!
Horizont
Önkritika persze sehol.
"Miklós Edit, aki saját bevallása szerint „inkább székely, mint román vagy magyar”
nekem ennyi elég is.
Már odakerülni se egyszerűen került.
Valahol olvastam, hogy magának és a helyettesének havi 1-1 milliós bért adott meg egyéb juttatásokat és a 120 milliós költségből a kettejük bérére 20 millió ment el.
Ami nálunk a sportberkekben folyik undorító ocsmány...pont annyira mint a puhos.
lampa laz
@Nessy: Érthetetlen az ügy mivel csíkszeredai székely lány a lelkem. És mint tudjuk, ezeket a fidesz az egekbe emelte, h ez mégis hogy eshetett meg, tényleg nagy kérdés. Bár ezeknek a férgeknek mindig van egy fontosabb, hűebb seggnyalója akit felkarolnak. Az is lehet, h nem küldte vissza a konzultációs ívet és ez a bünti érte.
Nessy
@lampa laz: Van még politikus, akinek se alapítványi, se szövetségi elnöki beosztása nincs! Ha belegondolunk egy falábú "focista" többet kap havonta!
ittott
ez egy mocskos pénzlenyúlós székely rinyagép. mi a fasznak kell nekünk síszövetség. havunk sincs, hegyünk sincs, csak olyan alig valami.
lusta
@ittott: Lenne havunk és hegyünk is, ha a Soros-bérenc felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézárnak a sí lenne a mániája.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. August 8., 13:13
Gyászol Németh Szilárd
Szórakozás - 2020. August 8., 12:50
Magyar lányt szeret Schumacher fia