Harminchét egyesület több mint 550 versenyzője nevezett a hétfőtől szerdáig Szolnokon sorra kerülő kajak-kenu országos bajnokságra, amely a korábbi tesztviadalok után az idei első hivatalos megméretése lesz a sportág képviselőinek.

Hétfőtől kajak-kenu ob –  komoly a tét

Fotó: Sergei Bobylev\TASS – Getty Images

A koronavírus-járvány által megcsonkított szezonban különleges jelentősége lesz a legrangosabb hazai versenynek, amelyen a bajnoki pontok mellett a szeptemberi, szegedi világkupára is indulási jogot lehet szerezni. Több olimpiai számban pedig még ennél is komolyabb lesz a tét.

A magyar szövetség a honlapján emlékeztet, hogy kenu kettes 1000 méteren az összes futamot megnyerte az idei tesztverseny-sorozat alatt az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros, és talán számukra lesz a legnagyobb jelentősége az ob-nak. A fiatal kenusok úgy készülhetnek, hogy ha ismét nyernek, akkor további válogató nélkül szerepelhetnek a vk-n, sőt a jövő májusi, szintén szegedi olimpiai pótkvalifikációs versenyen is. Ha pedig ott kvótát szereznek, akkor egy lépésre kerülnek Tokiótól.

Idén a szeptemberi világkupa lesz az egyetlen nemzetközi verseny gyorsasági kajak-kenuban, erre az eseményre a tavalyi szegedi világbajnokság, a 2020-as edzésversenyek, és a magyar bajnokságon elért eredmények alapján hirdet csapatot Hüttner Csaba szövetségi kapitány. A vk-n minden számban két egység állhat rajthoz nemzetenként.

Férfi K-2 1000 méteren óriási csata várható a bajnoki címért, mert három olyan egység is vízre száll, amely tesztversenyt tudott nyerni. Bíztató formát mutatott idén a Noé Zsombor, Dombvári Bence, a Kammerer Zoltán, Varga Ádám és a Koleszár Mátyás, Erdőssy Csaba duó is, az ob-n, illetve a vk-n pedig kiderülhet, hogy melyik páros tud teljesíteni téthelyzetben is.

Koleszár nemcsak Erdőssyvel, hanem Gazsó Dorkával is elindul párosban. A K-2 200 méteres vegyes szám évről évre egyre népszerűbb, ezúttal rajthoz állnak olyan egységek, amelyek tagjai az életben is egy párt alkotnak, de indulnak testvérpárok, valamint más, szakmai szempontból izgalmas duók is. A K-1 1000 méter aktuális világbajnoka, Kopasz Bálint például Medveczky Erikával evez majd együtt, de érdekes lesz Hagymási Réka és Balaska Márk, Kiss Blanka és Kuli István, Lucz Anna és Csizmadia Kolos, Szénási Zsófia és Nádas Bence, valamint az olimpiai bajnok Csipes Tamara és Molnár Péter duója is. Ebben a számban hajóba ül néhány edző is, Demeter István Simon Rebekával, míg Kadler Viktor a nála 18 évvel fiatalabb Kovács Petrával indul el.

A magyar bajnokság nagy visszatérője a szintén edzőként dolgozó, olimpiai bajnok Vajda Attila lesz, aki nem elégszik meg annyival, hogy a mixben rajthoz áll Bónyai Reginával, C-2 1000 méteren a 17 éves Papp László párjaként fog versenyezni és C-1 1000 méteren is megméreti magát.

Az egyéni olimpiai számokban C-1 1000 méteren Bodonyi András, K-1 1000 méteren Kopasz, K-1 200 méteren Birkás Balázs, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos, női C-1 200 méteren Balla Virág és Takács Kincső, míg női K-1 500 méteren – az ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta távollétében – Csipes Tamara a legnagyobb esélyes.

Utóbbi versenyző K-2 500 méteren is favorit Medveczky Erikával, minden olyan versenyben ott lesz, amelyben női kajakos egyáltalán rajthoz állhat, és akár mind a 11 számban érmet szerezhet.

Az ob hétfőn 10 órakor kezdődik Szolnokon, a nyitónapon hét, kedden 11 (plusz kilenc parakenu-), szerdán pedig 17 számban avatnak bajnokot.

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok