A Gyöngyös hazai pályán 34-21-re legyőzte az északmacedón Butel Szkopje csapatát a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a párharc pénteki első mérkőzésén.

Az észak-macedóniai koronavírus-helyzet miatt a párharc visszavágójára is a hevesi városban kerül sor, szombaton 18 órától.

Eredmény, selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:

HE-DO B. Braun Gyöngyös – RK Butel Szkopje (északmacedón) 34-21 (17-7)

A története első nemzetközi kupamérkőzését játszó Gyöngyös az első félidőben a játék minden elemében magasan riválisa fölé nőtt. Gyorsaságban, összjátékban és egyéni villanásokban osztálykülönbség mutatkozott, ennek eredményeként a hazaiak 6-0-ra elhúztak. A vendégek játéka ezt követően kicsit javult ugyan, de a folytatásban is meggyőző volt a jól rohamozó gyöngyösiek mezőnyfölénye, akik a szünetben tíz góllal vezettek.

A második játékrészben feljavult a Szkopje teljesítménye, a vendégek elsősorban támadásban nyújtottak többet, mint a szünet előtt. Bár nem volt durva a mérkőzés, mindkét oldalon sok volt a kiállítás. Konkoly Csaba együttese megfontoltabban támadott, a hazai lövéseket nagyobb előkészítés előzte meg, ettől függetlenül a különbség tovább nőtt, és Vilovszki Urosék számára a visszavágó formalitásnak tűnik.

A hazai szurkolók remek hangulatot teremtettek a találkozón, amelyen Tóth Mihály kapus nőtt a mezőny fölé. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a kilenc gólt szerző szkopjei Mirko Majic volt, a hazaiaknál Mirko Herceg hat, a korábbi válogatott Varsandán Milán öt góllal zárt.

A Balatonfüredi KSE a selejtező második fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe, a Grundfos Tatabánya KC pedig a 24 csapatos csoportkörben kezdi meg a szereplését az Európa-ligában.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.