Elvileg futballmérkőzés, gyakorlatilag a világtörténelem első, előre megfontolt szándékkal lebonyolított tömeges vírustesztje lesz a Puskás Arénában.

Népszava: ez lesz a világtörténelem első tömeges vírustesztje

A kormány szerint semmilyen veszélyt nem jelent a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-liga-első Sevilla összecsapás nézők előtti megrendezése. Az UEFA ezt látva bejelentette: a budapesti meccset élőemberes tesztnek tekinti és amennyiben beigazolódik, hogy nincs következmény, akkor bizonyos korlátozások mellett engedélyezi a lelátók népének visszatérését a tribünökre – írja a Népszava.

A Puskás Aréna kapacitásának harmadában lehetnek szurkolók, ez 20 ezer nézőt jelent: mindkét csapat három-három ezer jegyet kapott, az UEFA elvileg 14 ezer jegyet sorsolt ki a kontinensen a meccsre regisztrált szurkolók között. Ez a szám nőhet még, ugyanis a Sevilla a magas utazási költségek és a koronavírus-helyzet miatt 2500 jegyről lemondott.

A lakosság létszáma alapján Európa egyik legfertőzöttebb országában legalábbis bizarr ekkora kockázatot vállalni, szólt több ellenzéki politikus véleménye. Az aggódó hangokat azonban lehurrogták, és az MLSZ saját honlapján is hasonló álláspontra jutott:

„A Bayern München–Sevilla összecsapás szabadtéren rendezett labdarúgó-mérkőzés. Mint ilyen, megrendezése nézők előtt kevésbé kockázatos, mint bármilyen zárt térben megtartott esemény. Sőt, a szigorú és alapos egészségügyi előírások eredményeként a zsúfolt utcai jelenlétnél is lényegesen nagyobb biztonságban lesznek azok, akik a Puskás Arénában tekintik meg a találkozót”

– olvasható az MLSZ honlapján közzétett állásfoglalásban, amellyel a mérkőzés szervezését övező politikai állásfoglalásokra reagált. A szövetség szerint a nézők előtt tartott magyar bajnoki mérkőzések több hónapra visszamenő tapasztalata nem igazolja, hogy különösen kockázatos lenne kilátogatni a szabadtéri sportrendezvényekre.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: MTI/Mónus Márton

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Oposit
Szerintem az is hülye, aki kimegy erre a meccsre. Is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Ezek kockára teszik, kísérletként használnak fel több ezer embert!!! Mindezt egy ember hubbijáért??? Valószínűleg a határon belüli magyar emberek adóforintjaiból. Felháborító és elítélendő!!! Nyilván ha lennének is fertőzésnek következményei azt is le fogják hazudni!!!
csipetke
Akik ezt kiagyalták,eldöntötték,azok vajon ott lesznek ezen a meccsen?Akárki volt a döntnök,beültetném egy rakás szurkoló közé,csak előbb jól pofánvágnám.
Oposit
Szerintem az is hülye, aki kimegy erre a meccsre. Is.
kereső
Az a véleményem, aki kimegy a meccsre-és megfertőződik/megbetegszik ne legyen jogosult táppénzre. Hiszen felelőtlenül cselekedett.
Aki Én
@kereső: Ez a kisebbik baj, de hány másik embert fertőzhet meg? Ez tényleg egy államilag szervezett felelőtlenség.
Lássuk meg a végét. Nekem négy haverom döntött úgy, hogy nem megy ki, mert félti a családját.
sokanvagyunk
A főváros is tehetne saját hatáskörben ez ellen ezt-azt... például nagy ívben elkerülné tömegközlekedési eszközeivel még a környékét is, nemhogy sűríti járatait oda.
Nessy
@fideszes gyökér: Bolond lenne! Hacsak nem VIP páholyban, külön bejáraton, TEK kísérettel!
nezelodo
@Nessy: Miért a TEK elriasztja a vírust? Szóval ennek köszönhetjük, hogy a főnök a legalábbis vírus ügyben egészséges vezető!
Nessy
@nezelodo: Inkább az, hogy politikusokat nem támad meg a vírus, csak embereket! A TEK az emberektől védi, mint mindig!
nezelodo
@Nessy: Nem mondod, hogy az elsöprő kétharmadtól fél a főni? Mi oka lenne rá, hiszen annyira árad felé a nép szeretete!
kereső
@Aki Én: Azt már fel sem mertem emliteni.
csipetke
@nezelodo: 9:27 Remélem,előbb-utóbb elsöpri ez az óriási "szeretet"
ómió
Lélegeztetőgép-hiányról még nincs "hír"?
nezelodo
Most megint be kellene dobni azt a Európa szerte híres programot, amit úgy nyomtak a fijjuk, hogy "Gyere haza fiatal!" Úgy jöttek haza a hívásra, hogy bedugultak a határátkelőhelyek a tömegektől! Most csak meg kell keresni köztük a szakápolókat, akik tudják kezelni a szuszogógépeket.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.