Gálfi Dalma két játszmában kikapott pénteken az amerikai Varvara Lepchenkótól a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott fel a főtáblára.

Gálfi Dalma kikapott
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A világranglistán 236. magyar játékos és a rangsorban 183. ellenfele az első játszmában rengeteget hibázott, összesen 43 rontást jegyeztek fel a statisztikusok, ebből Gálfi könyvelt el többet, 25-öt. Ennek is volt köszönhető, hogy a veszprémi teniszező kétszer elveszítette az adogatójátékát, és mivel ő maga csak egyszer tudott brékelni, Lepchenkóé lett az 53 perces nyitószett.

A második felvonás is az amerikai játékos brékjével kezdődött, majd eső miatt félbeszakították a találkozót. A kényszerpihenőt követően Gálfinak 1:2-nél még sikerült elvennie riválisa adogatását, de ezt követően rögtön elbukta a sajátját, Lepchenko pedig innen már megtartotta előnyét, a magyar játékosnak nem sikerült a fordítás.

Gálfi kedden, az első körben a horvát Jana Fettet, míg a csütörtöki második fordulóban az olasz Martina Di Giuseppét búcsúztatta.

A 128 fős női elitmezőnyben Babos Tímea helye alanyi jogon biztos, az ő ellenfele az első fordulóban a román Ana Bogdan lesz. Jani Réka szerdán, a kvalifikáció első körében vereséget szenvedett.

Eredmény, selejtező, 3. forduló:

Varvara Lepchenko (amerikai)-Gálfi Dalma 6:3, 6:4

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.