Életet mentett Szabó Attila, akit mindenki csak Butra néven emleget a környéken.

Szabó Attila a Soltvadkerti TE focicsapatának szaktanácsadójaként dolgozik, azonban korábban edzőként is vezette a csapatot.

A férfi a vasárnapi meccsen is részt vett, amely során Soltvadkert mérkőzött meg Bácsalmás csapata ellen. A pálya szélén lévő Attilának aztán a második félidőben nem várt dolga akadt.

Focismeccsen mentett életet egy soltvadkerti férfi

Egy anyuka ugyanis odalépett hozzá, majd tájékoztatta, hogy egyéves gyermeke nem lélegzik. Gyorsan Attila kezébe nyomta a kisgyereket, aki szívmasszázst és befúvást alkalmazott nála. A gyermek édesapja mindeközben a pályán focizott, aki az esetből nem észlelt semmit.

Négy-öt próbálkozás után már próbált lélegezni, de két-három levegővétel után megint abbahagyta. Folytattam az újraélesztést, próbáltam hallgatni, hogy szuszog-e, de a sok ember miatt, aki körülvett minket, nem volt egyszerű. Nagyjából hússzor fújhattam levegőt, mire végre felsírt. Később megérkeztek a mentők is és átvették a gyerek ellátását, akit megfigyelésre és kivizsgálásra kórházba vittek

– nyilatkozta a hős szakember az Origónak.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(origo.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.