A nyolcadik forduló mérkőzéseivel, köztük Ferencváros-Újpest derbivel, folytatódik szombaton és vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga.

Tízezer maszkkal készülnek a szervezők a Fradi-Újpest meccsre
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A pénteken életbe lépett járványügyi szigorítások miatt a Ferencváros felhívást intézett a szurkolókhoz, melyben arra kérik a meccsre kilátogatókat, hogy a szombati derbin már zárt és nyílt térben is viseljenek maszkot. Aki ennek nem tesz eleget, azt kiküldik a stadionból.

A klub és a Sportfive Kft. 10 ezer maszkot vásárolt a mérkőzésre, ha valakinek nincs maszkja, annak egyszer használatos maszkot – a készlet erejéig – tudunk biztosítani.

A stadion minden belépési pontján, valamint a belső terekben, összesen 57 ponton lesznek kihelyezve kézfertőtlenítő-adagolók, melyek virucid hatású kézmosó szert tartalmaznak.

Azok a vendégek és dolgozók, akik zárt térbe érkeznek, testhőmérséklet ellenőrzésen esnek át.

A stadion területén folyamatosan fertőtlenítik a kilincseket és a fogantyúkat is

- olvasható a közleményben.

Az MTI összefoglalója szerint a két nagy múltú fővárosi csapat a bajnokságban eddig 229 alkalommal csapott össze, az örökmérleg 62 döntetlen mellett 106 FTC-sikert és 61 újpesti győzelmet mutat. A szombat esti találkozó esélyese az FTC, amely úgy áll a tabella élén, hogy eddig csak öt mérkőzést játszott. A zöld-fehérek mellett szól, hogy a Bajnokok Ligája-selejtezőben, illetve a csoportszakasz első fordulójában magasabb ritmussal, gyorsabb gondolkodással találkoztak és feladataik jó részét sikeresen megoldották. Kedden ugyan 5-1-re kikaptak Barcelonában, de még ebből, a világ egyik legjobb csapata ellen szerzett tapasztalatokból is profitálhatnak, a kérdés az, mennyit vett ki belőlük a találkozó, mennyire lesznek frissek. A motivációval ugyanakkor biztosan nem lesz gond, mivel a Ferencváros-Újpest találkozóknak rendszerint különleges az atmoszférájuk.

Az előző idényben mindhárom bajnoki párharcot az FTC nyerte, de mindannyiszor minimális különbséggel, 1-0-ra, és mindegyik találkozón Boli volt a zöld-fehérek gólszerzője. A mostani sorozatban az Újpest a Székesfehérváron elszenvedett 5-1-es vereség után a Mezőkövesd ellen javított, míg az FTC az első fordulóban játszott döntetlen után megbízhatóan gyűjtögeti pontjait.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ezek szerint a béközepes gömböcke legyőzi a pályán magából kivetkőzött járványt is,az SZFE-seket kárhoztatva!
namihami
Maszk? Ennek a két csordának? A kidobott pénz iskolapéldája.
Haszna csupán annyi, hogy az a maszk, aminek csak a Szijjártó (is) zsebe megtöltése volt a feladata, egyébként használhatatlan, végre fogyjon a Sz@r Áruk Raktára (SZ@R) készletéből. Kár hogy egy-egy (szintén semmire nem jó) lélegeztetőgépet nem lehet hasonló módon a jegy mellé csapni. Legalább az is fogyna. Úgy még az erdélyi fuvardíj is zsebben maradna.
Sámannus
@namihami: Holnap elfoglalják az összes kórházi ágyat ha megfertőződnek.a tapló gecihuszárok
Peller Anikó
A foci az első. A többiek le vagytok szarva. A foci nem fertőz (mondjuk a vírus az igen).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.