Az MTK Budapest 3-1-re legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati játéknapján.

Lendületes játékkal kezdett az MTK, amellyel színtelen ellenfele fölé nőtt, és 9. percben büntetőből megszerzett előnyét biztosan őrizte a folytatásban. A Fehérvár támadásaiból hiányzott a tűz és a kreativitás, a vendégek a kapura nem is jelentettek komoly veszélyt, viszont védelmüket és labdakihozatalukat többször zavarba hozták a bátran letámadó hazai játékosok.

A szünet után gyorsabb és határozottabb Fehérvár beszorította a hazaiakat, és már helyzeteket is kidolgozott. Az egyenlítés azonban elmaradt, helyette bő egy perc alatt az MTK szerzett két találatot: Schön átlövésből, Miovski centerezés után volt eredményes. Gyorsan rendezte sorait és cserékkel frissített a vendégcsapat, amely ismét mezőnyfölényben játszott, de a lefújásig Stopira révén csak a becsületgólját szerezte meg.

A Fehérvárnak ezzel megszakadt a veretlenségi sorozata a bajnoki idényben, az MTK viszont a legutóbbi négy fordulóban nem szenvedett vereséget: egy döntetlen mellett harmadszor nyert. Az MTK-nak javult a hazai mérlege is, a szezonban pályaválasztóként hatodik mérkőzésén másodszor bizonyult jobbnak ellenfelénél.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.