Az MTK Budapest egygólos győzelmet aratott a sereghajtó Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján, így Pintér Attila vezetőedző vereséggel tért vissza a hazaiak kispadjára.

A fővárosiak öt kör óta veretlenek, míg a matyóföldiek hét bajnoki találkozó óta nyeretlenek.

Mindkét csapat agresszíven kezdett, de elsősorban a hazaiak veszélyeztettek, Vutov és Berecz próbálkozásánál is Mijatovicnak kellett hárítania. A vezetést mégis a fővárosiak szerezték meg a kapus Szappanos hibájából, aki Ikenne-King beadásnak szánt lövését nem védte ki a rövid saroknál. A gól után a Mezőkövesd nem tudott áthatolni az MTK védelmén, míg a vendégek gyors ellentámadásokkal próbálkoztak, melyek bár veszélyesebbek voltak, de előnyüket nem sikerült növelniük.

A második játékrész kifejezetten alacsony színvonalú futballal kezdődött, mindkét csapat sokat hibázott, rengeteg volt a pontatlan passz. A Mezőkövesd később sem tudott újítani, sőt, az MTK szórványos letámadásai rendre problémát okoztak a hazaiaknak, akik így az ellenfél kapujáig se nagyon jutottak el. A kék-fehérek simán őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.