Bár Uzuni góljával vezetett a Fradi, végül 2-1-es vereséget szenvedett az olasz Juventus otthonában. A Juve ezzel továbbment, a Fradinak maradt 1 pontja.

A Ferencváros hosszabbításban kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett a Juventus vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, így a torinóiak továbbjutottak a négyesből.

A végig bátran futballozó Ferencváros Myrto Uzuni találatával szerzett vezetést a 19. percben, így a magyar csapat eddig minden BL-csoportmérkőzésén legalább egyszer eredményes volt.

Két percre volt az óriási bravúrtól a Fradi, hosszabbításban kapott ki Torinóban

Myrto Uzuni, a Ferencváros albán játékosa gólt lő a labdarúgó Bajnokok Ligája G csoportjának negyedik fordulójában játszott Juventus – Ferencváros mérkőzésen a torinói Allianz Stadionban 2020. november 24-én. Fotó: MTI/AP/LaPresse/Marco Alpozzi

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a 35. percben egyenlített, a Zebrák győztes gólját pedig a csereként beálló Alvaro Morata fejelte a 92. percben.

Az FTC rosszabb gólkülönbsége miatt a Dinamo Kijev mögött maradt a G csoportban, melyből az olaszok mellett szintén nyolcaddöntőbe jutott a továbbra is százszázalékosan élen álló FC Barcelona.

Jövő szerdán az ötödik fordulóban a magyar bajnok a katalán sztárcsapatot fogadja a Puskás Arénában.

Bajnokok Ligája, csoportkör, G csoport, 4. forduló:

Juventus (olasz)-Ferencváros 2-1 (1-1)

Torino, Allianz Stadion, zárt kapus, v.: Daniel Siebert (német)

gólszerzők: Ronaldo (35.), Morata (92.), illetve Uzuni (19.)

sárga lap: Danilo (80.), Chiesa (93.), illetve Sigér (66.)

Juventus:

Szczesny – Cuadrado, Danilo, De Ligt, Sandro – McKennie (Kulusevski, 62.), Bentancur (Rabiot, 83.), Arthur (Ramsey, 83.), Bernardeschi (Chiesa, 62.) – Dybala (Morata, 62.), Ronaldo

Ferencváros:

Dibusz – Lovrencsics (Botka, 75.), Blazic, Frimpong, Dvali, Heister – Sigér (Laidouni, 75.), Somalia – Zubkov (Isael, 70.), Uzuni, Nguen (Boli, 70.)

I. félidő:

19. perc: Nguen kapott labdát középen a felezővonalnál, kicselezte Danilót, majd jobb oldalt elfutott, beadása megpattant a visszazáró Danilón, de az így lett tökéletes a védőjét középen megelőző Uzuninak, aki öt méterről a kapuba lőtt (0-1).

35. perc: Ronaldo kissé jobbról befelé húzott, majd 20 méterről ballal kilőtte a rövid alsó sarkot (1-1).

II. félidő:

92. perc: Cuadrado jobb oldali beadása után Morata fejelt kapura öt méterről, a labda Dibusz lába között talált utat a hálóba (2-1).

Már a középkezdés után látszott, hogy a magyar bajnok kifejezetten bátor futballra készült, ugyanis még egy perc sem telt el, amikor Nguen egy távoli lövéssel próbálkozott, így a kapusok közül elsőként Szczesnynek akadt dolga. Amikor a Juventus már a saját térfelén letámadta a Ferencváros labdarúgóit, akkor gondot okozott a labdakihozatal, de ha kicsit visszább húzódtak a Zebrák, a zöld-fehérek is gond nélkül eljutottak az ellenfél kapujáig. Dibusznak először 14 perc után kellett nagyot védenie Dybala próbálkozásánál. Bár a torinóiak enyhe mezőnyfölényben futballoztak, a magyarok nem adták fel a támadásvezetés lehetőségét, labdaszerzés után mindig megindultak előre, egy ilyen gyors kontra végén az idei csoportkörben először vezetést is szereztek.

A Juventus hátrányban is csak meddő fölényben játszott, az FTC kontrái pedig továbbra is veszélyesek maradtak, egyszer Zubkov jó helyzetből lőhetett 20 méterről, de a védőt találta el, másik alkalommal pedig Nguen rossz labdaátvétele akadályozta meg a nagy helyzet kialakulását. Ronaldo egy jól eltalált lövéssel ugyan egyenlített, de a Ferencvárost ez sem vetette vissza, rögtön utána ígéretes lövőhelyzete akadt Zubkovnak és Heisternek is, azonban mindketten a bevetődő védőt találták el. A szünet előtti percekben kissé beszorult a Ferencváros, ám nem kapott gólt.

A térfélcserét követően is a torinóiak játszottak fölényben, de ekkor már a magyar csapatnak kevesebb ereje maradt ellenakciókra, egyre kevésbé tudta megtartani a labdát az agresszív hazai letámadás miatt. A Dibusz kapujára nehezedő nyomást jelezte, hogy Bernardeschi 17 méterről a bal kapufát találta el, nem sokkal később viszont a Ferencvárosnak ismét volt egy gyors kontrája, melynek végén megint egy utolsó pillanatban becsúszó védő mentett. Az utolsó húsz percbe lépve Ronaldo rontott ziccerben, pedig már kicselezte Dibuszt is, de a magyar kapus végül bravúrral mentett. Ahogy fogyott az idő, egyre idegesebbé vált a Juventus, a vendégvédelem pedig megőrizte stabilitását, így a jóval esélyesebb olasz együttes csak szórványosan tudott veszélyeztetni.

Amikor már úgy tűnt, a Ferencváros óriási bravúrt végrehajtva ponttal távozhat az Allianz Stadionból, Morata fejese és Dibusz szerencsétlen mentési kísérlete a Juventus javára döntötte el a meccset, pedig a Ferencváros pontszerzése korántsem lett volna érdemtelen.

Forrás: MTI, 24.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Mire a foci révbe ér Viktor pont sittre kerül..:)
justhpeter
@SystemError: Viktor hamarabb kerül jó helyre.
balos
Ezt a kurva focit sem pofára játszák,mert akkor világ elsők lennének a falábúak,a migráncsokkal együtt!
namihami
Fiúk, eddig nektek volt mázlitok az utolsó utáni percben talált gólokkal. Most, hogy fordult a kocka, igazán nem kellene sírni. Azt, hogy a focit a lefújásig játsszák, azt fennen hírdettétek---eddig. Akkor addig is kell játszani.
Egyébiránt, ha a 90 perc alatt kaptok hármat, akkor se lenne okotok panaszkodni a sorsra. Nektek egyébként se a foci a fontos, csupán az érte kapott forint- és Euromilliók. Ahhoz meg így is...
Giovanni Alba
Két percre volt a fradika az óriási bravúrtól. Én egy hajszálra voltam a lottó ötöstől, még négy számot kellett volna helyesen megtippelnem. A fradiszív, meg a micsapatunk, meg a ... várj egy kicsit, hány magyar játékos is volt most a csapatban? Most mindenféle innen-onnan jöttmenteknek szurkolunk? Most a négerek már kimosdottak? Most már nem büdösek, és nem niggerek?
Rossz lehet mostanában fradidrukkernek lenni, vagy pedig el kell választani az értelmet az érzelemtől, a logikát meg sutba lehet dobni. Rajongón ne kérj számon következetességet.
Lepényleső
Ahogy a klasszikus mondaná; "Szép volt,szép volt,de ßart sem ért!"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok