Az angol hatod osztályban szereplő Chorley FC fennállása során először bejutott a világ legrégebbi labdarúgó versenysorozatának harmadik fordulójába.

Történelmi: egy angol hatod osztályú csapat továbbjutott az FA kupában

Fotó: Catherine Ivill/Getty Images

Arra, hogy az FA-kupában minden, illetve annak ellenkezője is megtörténhet, számtalan példát lehetne hozni. Annyi bizonyos, hogy a világ legrégebbi labdarúgó versenysorozata bővelkedik elképesztő történetekben, már-már csodaszámba menő eseményekben. A sorozat 2020/2021-es kiírása pedig újfent rávilágított a fenn említett megállapítások jogosságára.

A Focibolond számolt be a Facebook-oldalán az angol futballpiramis hatodik vonalában szereplő Chorley FC elképesztő tettéről. Az amatőr futballklub ugyanis

idén novemberben az FA-kupában idegenben , hátrányból fordítva kiejtett két harmadosztályú csapatot is (Wigan Athletic, Peterborough United).

A Wigan elleni (alább látható a mindent eldöntő gól) győzelem egyben történelmi jelentőség is, hiszen a klub fennállása során először jutott be az FA-kupa harmadik fordulójába. Ami még pikánsabbá teszi a legutóbbi sikert az az, hogy a Chorley menedzsere, a 38 éves Jamie Vermiglio gyerekkorától fogva Wigan-szurkoló.

Promotions

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.