Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a találkozó elején mutatott játék miatt csalódott az FC Barcelona ellen 3-0-ra elvesztett Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést követően.

A Fradi edzője ezért kifejezetten csalódott

"Az első huszonöt perc után nagyon csalódott voltam, hiszen olyan szituációkból kaptunk gólokat, amelyekre előzetesen felkészültünk. A második félidőben már elégedettebb voltam, de persze ekkor már csoda lett volna a pontszerzésünk"

- nyilatkozta a Puskás Arénában az összecsapást követő sajtótájékoztatón az ukrán szakember, aki szerint óriási volt a két csapat között a sebességkülönbség.

Rebrov hozzátette, az ilyen találkozók, mint a Barcelona vagy a Juventus elleni mérkőzések, jó példa lehet a játékosok számára, hogy milyen szintre kellene eljutniuk.

A válogatott védő Botka Endre elmondta, nagyon szomorú volt mindenki a mérkőzés után, hiszen előzetesen úgy érezték, több lehet ebben a mérkőzésben:

"Többet akartunk ma elérni, azt éreztük a mérkőzés előtt, hogy valami extrát tudunk nyújtani, de sajnos nagyon hamar eldőlt, hogy nem. Emiatt mindenki nagyon csalódott. Az első félidő után próbáltuk tartani magunkat, de ez most csak ennyire volt elég. A legfontosabb meccs jövő héten lesz, ott dől el minden, mi pedig mindent fel fogunk tenni egy lapra."

Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője elmondta, kiváló első félidőt játszott csapata, amely nagyon jó ritmusban futballozott, remekül támadott le, és négy-öt hatalmas helyzetet kidolgozott, ezekből három gólt szerezve könnyedén döntötte el az összecsapást. Hozzátette, az elmúlt időszakban sokat fejlődött együttese játéka, sokkal hatékonyabbak a támadásai, mint korábban, de a védekezésén még van mit csiszolni.

Arra a kérdésre, hogy a magyar bajnoknak, vagy a Dinamo Kijevnek van több esélye a harmadik hely megszerzésére, kitérő választ adott a holland tréner, akinek véleménye szerint az említett két együttesnek nagyon nehéz dolga volt két olyan nagy klub ellen, mint a Juventus és a Barcelona.

A spanyol újságírók kérdésére Koeman megdicsérte az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozó Antoine Griezmannt, illetve Ousmane Dembélét, aki amellett, hogy nagyon veszélyesen futballozik, kiemelkedő fizikai állapotban is van.

A rosszabb gólkülönbségével negyedik Ferencváros jövő kedden az ukrán Dinamo Kijev otthonában zárja a csoportkört, a találkozó tétje a kvartett harmadik helye, azaz az Európa-liga legjobb 32 csapata közé kerülés lesz. A győztes lesz a harmadik, a döntetlen a hazaiaknak kedvez, kivéve ha 3-3, vagy még több gólos.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nem kell ezért csalódottnak lenni. A magyar foci ennyire képes a nemzetközi porondon.
legott
Ár-érték arány.
Nézzük üzleti szempontból, ahol is a nyereség a fő motiváló erő.
Megéri az a sok ablakon kiszórt milliárd a nyolc általánost végzett (az Ecserin vették a diplomát a nyolc általánoshoz) már lassan alig magyar focira?

Régen a klubok focistái a szurkolók környezetéből kerültek ki és azt a közeget, miliőt képviselték - ismerték, szerették, ragaszkodtak hozzájuk, mert közülük indultak, őket képviselték (értük küzdöttek).
Működött a dolog évtizedekig?
IGEN !!!

Most mi van?
Kimondhatatlan nevű orosz, balkáni, vagy éppen niggereknek szurkolnak a "panelprolik".
Ez teljes tudathasadás!

A muszlim zsidó üldözött keresztény nigger Abdal-Hakim, teljesen angyalföldi - Angyalföld az őshazája Abdal-Hakimnak!
Szurkoljunk ezerrel Abdal-Hakimnak !!!

Már régóta nem szeretem a focit, de ha szeretném is, nem bírnék tiszta szívvel szurkolni Abdal-Hakimnak - akit megvettek pénzért.

Egy ember ott veszti el az emberségét, amikor beárazzák - és pénzben fejezik ki az értékét.
legott
(Hű, de kurva ronda az új BNW 4 Coupé !!!
Először is Mazda koppintás.
Másodsorban az az elbaszott ronda nagy hűtőrács !!!
Gondolom az erőt próbálják sugározni ezzel - de hát mindenki tudja, hogy miről is szól ez az egész!
Hülye németek!
Hülye kis pö... Tudod, hogy mi van? Hallfélelem!

A gyilkosok a leggyávább emberek.
Miért?
Mert azt hiszik, ha ölnek, uralkodnak a halál felett, pedig valójában ők félnek a legjobban a haláltól - a gyilkosok mindenkinél jobban félnek a haláltól!

A BMW márka a halálfélelemről szól!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.