Fábián László szerint 13 érem, valamint 20-22 negyedik-hatodik helyezés megszerzése lehet reális a magyar csapat számára a 2021 nyarára halasztott tokiói nyári olimpián.

Hosszú Katinka "nincs jó állapotban" – ennyi érmet szerezhetünk a tokiói olimpián
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója ezt az utanpotlassport.hu által szervezett, Tekintettel Tokióra című péntek délutáni online konferencián jelentette ki egy 2019-ben elvégzett kutatásra alapozva.

"Az érmek számát tekintve ez kevesebb, ám a negyedik-hatodik helyezéseket nézve több, mint amennyi 2016-ban Rióban volt" – mondta a sportigazgató, aki szerint fontos, hogy a női kézi- és a vízilabda-válogatott megszerezze a kvótát. Fábián László szerint a MOB összességében 160 magyar sportoló részvételével számol a japán fővárosban.

"Lesz olimpia, az egyetlen fontos kérdés, hogy nézőkkel, vagy nélkülük. A japánoknak ez becsületbeli ügy, ők nézőkkel képzelik el a játékokat, de megfelelő biztonsági intézkedések mellett"

- hangsúlyozta a sportvezető, aki a részletekkel kapcsolatban elmondta: több olyan sportág lesz, melynek versenyzői már napokkal, hetekkel előbb megérkeznek az olimpiai versenyek helyszínére a hétórás időeltolódáshoz való akklimatizálódás miatt, ám a versenyszám végét követően mindenkinek minél hamarabb haza kell majd utaznia.

"A legnagyobb feladatunk most az, hogy tartsuk a lelket a sportolókban" – fogalmazott Fábián László, aki úgy érzi, a többségük azért inkább elszánt, mintsem kétkedő.

Dénes Ferenc sportközgazdász arról beszélt, hogy a szervezőbizottság 12,6 milliárd dollárra tervezte a tokiói olimpia költségvetését, a japán számvevőszék szerint azonban a végső összeg ennek a duplája, 25 milliárd is lehet. Megemlítette azt is, hogy a szervezőbizottság egy 50 tételes költségcsökkentési programba fogott. Végül arról beszélt, hogy Magyarországnak versenyelőnyt jelenthet Tokióban, hogy az élsportban jelentős az állami támogatás, azokkal az országokkal szemben, ahol a sport piacgazdasági alapon működik.

Imre Géza, a Bp. Honvéd sportigazgatója elmondta, jelenleg nyolc sportolójuk tűnik biztos olimpiai résztvevőnek és összességben húsz fölötti létszámmal kalkulálnak. Arra a kérdésre, hogy mennyiben lesz más ez az olimpia, azt felelte, a nézők hiánya rá fogja nyomni a bélyegét a hangulatra, de azoknak a versenyzőknek még kedvezhet is, akik először vesznek részt a játékokon.

Sós Csaba szövetségi kapitány nem vár átrendeződést az úszásban. Elismerte, hogy

a két számban világcsúcstartó Hosszú Katinka "nincs jó állapotban", de meggyőződése, hogy a világ nem ment el mellette.

"Csak rajta múlik, mire lehet képes, ráadásul az ellenfelei félnek tőle" – fűzte hozzá.

Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szakvezetője minden idők legnehezebb olimpiájára számít Tokióban, ahol nyerni szeretnének.

Marosi Ádám olimpiai bronzérmes öttusázó szerint sok a bizonytalanság a kvalifikációs versenyek megrendezése körül, ő mindenesetre zárt kapus olimpiára számít, és a legrosszabb forgatókönyvre is felkészült.

Csisztu Zsuzsa, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke arról tájékoztatott, hogy ha holnap kezdődne az olimpia, akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az akkreditált, negatív teszttel rendelkező újságírók beutazását nem korlátozná, a sajtótribünön helyet foglalókét viszont igen.

Székely Dávid, az M4 Sport csatonaigazgatója arról beszélt, hogy különböző forgatókönyvek léteznek a közvetítésre, ők mindenesetre teljes stábbal és minden korábbinál bővebb közvetítéssel készülnek.

"Lehet, hogy a korlátozások miatt kevesebb helyszínről közvetítő kommentátorunk lesz, de minden eshetőségre vannak megoldásaink"

- emelte ki a főszerkesztő.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Minden támogatás mögött a lenyúlás jól működik!
Sámannus
Én most inkább kihagytam volna ezt a tájékoztatót...
balos
Minden támogatás mögött a lenyúlás jól működik!
Gazella
Ne ma''' nincs az a doppingszer amit tupustól szokott kapni, amit most kap az meg nem dobja fel az erejét.
namihami
Tisztelem, becsülöm és elismerem azokat az eredményeket, amit Hosszú Katinka elért a pályafutása során. De ez a ""nincs jó állapotban"" helyzet részben a sport helyett az Orbán alá történt betagozódásának és a sportra való fel nem készülésének is eredménye lehet. Én megértem, hogy neki lehetnek, vannak politikai vonzódásai, de azt tegye arra az időre, amikor már nem sportoló.
Akkor beülhet az olyan biodíszletfalba, amibe pályafutásukat már befejezett sportolóink közül nem is egy beült. Nyilván a megszokott anyagi és szereplési lehetőségek vonzóak. De vagy-vagy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.