A Nemzeti Sport szerint a német Bild úgy tudja, a Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane szeretné a csapatába csábítani a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályását, Szoboszlai Dominikot, ezért telefonon beszélt a játékossal.

Tény, hogy a legjobb magyar játékossal kapcsolatban rengeteg pletyka keringett már, a 20 éves srácért sorban állnak a nagy európai klubok.

Ez nem semmi: a legendás Zidane felhívta Szoboszlait, hogy menjen a Real Madridba

Ugyanakkor a Nemzeti Sport kérésére a Marca nevű lap két hete rákérdezett a királyi gárdánál, tervezik-e a középpályás szerződtetését, a klub pedig akkor azt a választ adta: bár nagyszerű futballistának tartják Szoboszlait, nincs a neve a listájukon, más a prioritás.

Rámutatnak viszont, hogy ez nem jelenti azt, hogy idővel ne változhatna az álláspontjuk, és a német lap szerint a Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane személyesen hívta fel telefonon Szoboszlai Dominikot, hogy a csapatába csábítsa.

A 20 éves játékos még nem tudni, milyen választ adott a Real mesterének, akit korábban már az Arsenal, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Milan esélyeseként is beállítottak.

Egyelőre azonban úgy tűnik, ha Szoboszlai elhagyja a Salzburg csapatát, akkor a Red Bull-csoport legerősebb csapatához, a német Bundesligában szereplő RB Leipzighez kerülhet, ahol már így is két kiváló magyar válogatott játszik: Willi Orban hátvéd és Gulácsi Péter kapus.

(Nemzeti Sport)

(Fotó: MTI/EPA pool/AP/Makszim Sipenkov)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Valakinek tolnia kell azt a kis talicskát, amivel a fehér vonalakat húzzák meg a pályán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok