A DVSC Egyesület megvásárolta a labdarúgó NB II-ben listavezető debreceni csapatot működtető DVSC Futball Zrt. részvényeinek több mint hatvan százalékát – jelentették be péntek délután a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos nagy bejelentése: új tulajdonosai vannak a debreceni focicsapatnak

Az egyesület a DVSC Futball Zrt. csütörtöki közgyűlésén vette át a Szima Gábor és családja tulajdonában lévő részvényeket. Kósa Lajos, a DVSC Egyesület elnöke elmondta,

a részvények több mint 60 százaléka lett az egyesületé, 25 százalék maradt az önkormányzaté, 14 százalékot a DVSC Futball Zrt. vásárolt meg, és vannak még egy százalékot el nem érő kisrészvényesek is.

Kósa emlékeztetett rá, hogy az augusztus 17-én alakult egyesületnek sikerült megvalósítania a kitűzött célt, és új korszak kezdődött a labdarúgócsapatnál.

Papp László polgármester kiemelte, az NB II-ben szereplő együttes új struktúrában kezdte meg menetelését a szezon elején, és mára már jogilag is lezárult ez a folyamat.

Az önkormányzat 39,9 millió forinttal járult hozzá a részesedés megváltoztatásához. Mint fogalmazott,

a DVSC társadalmasítása sikerült, a klub köztulajdonban működik. Reményét fejezte ki, hogy a listavezető DVSC a tavaszi szezonban is sikeres lesz.

Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, mostantól rendezett körülmények között tudnak dolgozni. Reményét fejezte ki, hogy olyan jövőt sikerül megvalósítania a klubnak, amely minden futballkedvelő megelégedését szolgálja.

"Meg kell nyerni a másodosztályt, de már az NB I-ben való helytállásra készülünk" – hangsúlyozta.

Kósa Lajos zárszavában elmondta még, hogy Szima Gábor továbbra is jelentős összeggel támogatja a labdarúgócsapatot.

(MTI)

Fotó: dvsc.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
@RonaGyuri: Azaz egy ószeres társaság!!! Sok mindenhez értenek azaz semmihez, így a focihoz is???!!
Jozefina
@RonaGyuri: Azaz egy ószeres társaság!!! Sok mindenhez értenek azaz semmihez, így a focihoz is???!!
RonaGyuri
@Jozefina: @Clavigo: honnan volt rá pénzük??? =))
Józsipapa
megy a seftelés kupak lali irányításával ...
ómió
És? Ráhazudnivaló meg majd a "kommentelőktől"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.