Nem tudja folytatni a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros.

Ennyi volt! A magyar páros nem tudja folytatni a 2021-es Dakar-ralit

Fotó: FRANCK FIFE / AFP

A magyar duó a csütörtöki bukás után elindult a pénteki szakaszon, de az Opel Dakar Team Facebook-oldala szerint tíz kilométerrel a start után megszűnt az autóban a négykerékhajtás, ezért visszafordult a kiindulási ponthoz.

Szalayiék kétkerékhajtással nem tudták volna teljesíteni a gyorsaságit, ezért az aszfaltos úton mentek át Háilba, a szombati pihenőnap helyszínére. Elvben folytathatták volna a versenyt, ha erre a napra felhasználják az úgynevezett jokert, de a továbbiakban eredményük már csak a napi értékelésbe számított volna bele, az összetettbe nem. Az Opel Dakar Team kettőse végül úgy döntött, hogy tartalékalkatrészek hiányában nem folytatja a versenyt.

"Huszonöt éve, amikor először indultam a Dakaron, az elejétől kezdve szenvedtünk, és ez most sajnos megismétlődött – mondta Szalay Balázs, aki eddigi 15 Dakarjából kilencet befejezett.

"Már az első napon nagy hátrányba kerültünk, amikor eltört a kormányösszekötő, onnantól minden egyes nap szenvedés volt a rossz rajthely és a technikai gondok okán. Aztán tegnapelőtt, amikor leestünk egy dűnéről és megcsavarodott a kardán, ámokfutássá vált számunkra a Dakar" – elevenítette fel szombaton a történteket.

Emlékeztetett, hogy kamionos segítséggel eljutottak a táborig, majd a szerelők egész éjjel dolgoztak, de másnap hamar kiderült, hogy nincs hátsó hajtása az Opel Grandland X-nek, kétkerékhajtással pedig képtelenség lett volna végigmenni a szakaszon, ezért visszafordultak.

"Lenne lehetőségünk felhasználni a jokerünket, amivel az experience kategóriában tovább mehetnénk úgy, hogy csak a napi értékelésben szerepelnénk, az összetettben nem. Ám mivel a tartalékalkatrészeinket feléltük az elmúlt napokban, ezzel a lehetőséggel sem tudtunk élni, úgyhogy a Dakar ma sajnos befejeződik számunkra" – tette hozzá.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ismét sikerült némi pénzecskét a kazánba dobni. Talán annak még több haszna is lett volna, mert egy darabig meleget adna.
Nagy tiszteletlenség lenne egy elszámolást kérni arról, hogy ennek a kirándulásnak a költségei milyen szervek között oszlottak meg? Mert ugye ez már csak nem az a bizonyos ""mákos bejgli"" kategória terméke volt?
Pokróc
@namihami: A négykerék+hajtás akkor xűnik+ amikor kikapcsolják . Tiszta sor ,érthető .
lemming
Szánalmas, hogy sok faszszopó Trumpista belterjes önejelölt geci.
kit kell kiíeratbu ketdeni magukkal. á - mondja éeks amirikainsággal a vlág szlgyene TRUMP
lemming
DIREKT ÍRTAM ROSSZUL - HOGY TE S MEGÉRTSD :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.