Kenderesi Tamás nehezen dolgozta fel Milák Kristóf elmúlt évekbeli eredményes szereplését és népszerűségét.

Kenderesi Tamás bártan vállalta: nem mindenben olyan jó, mint Milák Kristóf

Fotó: Ed JONES / AFP

Úgy érzi, hogy mostanra lezárta magában ezt az időszakot, és már saját magára is jobban tud figyelni – árulta el a Pécs olimpiai bronzérmes úszója az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában. Arról is beszélt, hogy kizárólag a 200 méteres pillangóúszásra fókuszál, a téli edzőtáborozásokat pedig valószínűleg itthon kell teljesítenie.

"A riói éremszerzés után 2017-től sokáig nehezen boldogultam az új helyzettel. Példátlan, hogy valaki ilyen fiatalon, ekkorákat javuljon. Nehezen tudtam ezt feldolgozni, és sokszor irritáló volt a jelenléte is" – fedte fel Milák Kristóffal kapcsolatos korábbi érzéseit Kenderesi Tamás.

Hozzáfűzte, hogy már letisztultak benne a történtek.

"Most már magamra koncentrálok, és nem azt nézem, ki versenyzik mellettem. Semlegesebb hozzáállásra volt szükségem amellett, hogy tisztelem. Most már nincs görcsösség bennem" – mondta a Pécs klasszisa, akinek a mindennapjait nem könnyítette meg, hogy a környezetében állandóan fiatalabb riválisa előretöréséről kérdezték.

"A pszichológusommal rengeteget dolgoztunk ezen, de a legtöbbet talán az idő segített. Mostanra elfogadtam azt, hogy ha ő nyer, az nem meglepetés, sőt, számolni kell ezzel" – jegyezte meg.

A decemberi kaposvári országos bajnokságra visszatekintve elmondta, hogy eredetileg Milák Kristóf megközelítése volt a célja, és ezúttal más volt a taktikája, és végig vezetve győzött 200 pillangón, hiába közelítette meg a világcsúcstartó.

"Különlegesre sikerült ez a döntő, de aligha ez lesz a recept a jövőben, inkább szeretném megtartani a kirobbanó hajrámat" – jelezte Kenderesi Tamás.

Hozzátette, hogy a startfejesre és a fordulókra is nagy gondot fordít a következő időszakban, és így értékes tizedeket szeretne nyerni.

"Készen állok a márciusi országos bajnokságon jobbat úszni" – fogalmazott az olimpiai bronzérmes.

Kenderesi Tamás arról is beszélt, hogy a 100 méter pillangó nem fekszik neki, még ha az itthoni versenyeken kiegészítésként be is építi a programjába.

"Kristóf és Cseh Laci is jól meg tudta oldani együtt ezt a két számot, de én elfogadtam, hogy nemzetközi szinten 200-on tudok csak komoly eredményt elérni, így nem is készülök a 100-ra" – jelentette ki.

Elmondta azt is, hogy az év vége felé horgászott a barátaival, a karácsonya pedig ezúttal meghitt hangulatban telt. Az idei első edzéseken vállfájdalmakkal bajlódott, de bízik benne, hogy hamar ki tudják kezelni, és két korábbi műtétje után már a térdproblémáinak közvetett hatásain, így az igen kellemetlen izomvesztésen is túl van. Kiemelte, hogy sokat segítenek egymásnak az edzéseken új társával, Jászó Ádámmal.

Kenderesi Tamás az InfoRádióban nem titkolta, hogy a tokiói olimpia megrendezésével ellentétben nem hisz az egy héttel már elhalasztott dél-afrikai edzőtáborban, valószínűleg a hazai felkészülésre kell berendezkedniük az első első szakaszában.

"Hat éve mindig külföldön végezzük az év eleji munka fő részét, örülnék, ha esetleg most is így lehetne, de nem vagyok bizakodó. Remek a hódmezővásárhelyi medence, de a jóval hidegebb körülmények miatt itthon sajnos nem lehet ugyanazt a színvonalú edzésmunkát elvégezni" – jegyezte meg.

A teljes interjú a Vegyesúszás január 7-i adásában hangzott el, és ide kattintva meghallgatható.

Infostart

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.