Mint arról nemrég beszámoltunk, újabb két koronavírus fertőzöttet találtak az Egyiptomban rendezett világbajnokságon a magyarokkal egy csoportban lévő Zöld-foki Köztársaság játékosai között. A magyar csapat pénteken nyert mérkőzést a csapat ellen.

"Játszani szeretnénk!" – sürgős választ kér a magyar csapat a kézilabda-világbajnokágon megjelent koronavírus fertőzés miatt

"Sürgős választ kértünk a nemzetközi szövetségtől, azt tudakolva, hogy mely játékosokról van szó, hiszen fontos tudnunk, hogy ők mennyi időt és milyen poszton játszottak ellenünk pénteken"

- idézi a magyar szövetség sajtóközleménye Nagy Lászlót, az MKSZ alelnökét. Hozzátette, ezen kívül bizonyítékot is szeretnének kapni, hogy az érintett játékosok korábban valóban átestek a fertőzésen, ezért megkérték a nemzetközi szövetséget, hogy végezzenek antitest-tesztet az érintett játékosokon.

A magyar delegáció tagjai szombaton (ma) újabb PCR-teszten vesznek részt, miként minden nap.

"Nagyon bizonytalan a helyzet, nem tudjuk, hová vezet a sok pozitív eset. Játszani szeretnénk, versenyezni, a biztonságunknál azonban semmi nem fontosabb. Nehéz ilyen hírek és információk birtokában a mérkőzésekre fókuszálni, de ezzel minden csapat így van"

- vélekedett Nagy László.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.