Átadták Szeged fedett sportuszodáját, a Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatták fel szombaton.

Átadták a 16 milliárd forintból felépített szegedi fedett sportuszodát
A szegedi Tiszavirág Sportuszoda az avatás napján, 2021. február 20-án. MTI/Rosta Tibor

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az avatón elmondta, hogy a Modern városok program egyik része a közlekedés-fejlesztés, a másik pedig a helyi közösségek szempontjából fontos nagy tervcsomag, és ehhez tartozik a szegedi uszoda is.

Hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy Szeged ellenzéki vezetésű város, a Szeged-tervben 553 milliárd forint állt és áll a fejlesztések rendelkezésére. Megemlítette többek között a Szeged-Békéscsaba-Debrecen gyorsforgalmi út, egy új Tisza-híd és ipari park építését, a repülőtér fejlesztését, egy új atlétikai központ, valamint a kézilabda Európa-bajnokságra készülő új csarnok megépítését is.

A miniszter kiemelte, hogy az uszoda mintegy 16 milliárd forintból épült meg, és a szegedi vízilabda-, valamint úszósport, a város megérdemli az új létesítményt. Bíznak benne, hogy Szeged a profi sporthoz és a tömegsporthoz is hozzájárul majd az uszoda révén, amelyet a világ talán két legjobb férfi vízilabda-válogatottjának, a magyar és a szerb csapatnak a találkozójával nyitottak meg hivatalosan.

Gulyás Gergely jelezte, hogy remények szerint a nyáron megrendezhetik a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpiát, és ezek a sportlétesítmények is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a magyar olimpiai szereplés a múlthoz méltó legyen.

A létesítményt az önkormányzat cége, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. üzemelteti, ehhez a város idei költségvetésében 400 millió forint támogatást biztosít.

A 13,3 ezer négyzetméter nettó alapterületű uszodában egy 50 méter hosszú, 25 méter széles, 10 pályás, 2,2 méter mély versenymedence található, amely egy mozgatható válaszfallal 25 méteres 2×10 sávosra osztható. A versenyeket 1169 fős lelátóról figyelhetik majd a nézők.

A medencecsarnok természetes megvilágítású, sötétíthető, és tévéközvetítésre alkalmas sportvilágítást is kiépítettek benne. A versenymedence mellett egy 1,8 méter mély 25×15 méteres bemelegítőmedence és egy 0,9 méter mély 20×12,5 méteres tanmedence, illetve egy külső-belő lazítómedence is az uszoda része.

Az épületben kondicionálótermek, konferenciaterem, egyesületi irodák, gyermekmegőrző, tanulószoba, üzlethelyiségek, büfék és egy wellness részleg is megtalálható. A beruházás kivitelezője a West Hungária Bau Kft. és a Dél-Konstrukt Zrt. volt.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
Ki fogja üzemeltetni és miből? Hány látogatója lesz havonta?...
Gauntlet
Az oszt' igen!
Aranyból van? Mikorra hozza vissza az árát? 2039 ???
4040???
Tulkok!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Már maga a cím-béli fogalom sem piskóta

de a fő kérdésről meg egy klasszikus szovjet vicc poénja ugrott be

A forgokinpad.blog szerzőjének „Heti sajtóorbánumok” blogja egyfajta köszöntő. Reagálva arra, hogy „A Narancs.hu értesülése szerint a City nevű lapcsaládot heteken belül indítja a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks.”!
Az ingyenes színes újság Tatabányán, Hódmezővásárhelyen, Szombathelyen, Szekszárdon, Salgótarjánban, Egerben, Miskolcon, Pécsett, Dunaújvárosban, Nagykanizsán jelenik meg, hetente és 24 oldalas lesz. A főszerki Pósa Árpád, aki 2017-ben a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője, majd dolgozott a Hír TV Online-nál, és a szintén kormánypárti Délmagyarnál, majd egy éve a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesi feladatait bízták.
Nos mint kiderült, a frappáns kifejezés „sajtóorbánum” csak nekem új, s a szerző szerint a felsorolásból (egyértelmű, hogy olyan városokról van szó, ahol a gaz ellen van hatalmon) az következik, hogy már megint a fityesznyikek jártak jól, mert nekik nem jutott a mannából! =))
Erről nekem a klasszikus szovjet vicc ugrott be: Az emberek órák óta várnak a húsbolt előtt, nyitás után kijön a vezető és közli kevesebb húst kapnak, így a zsidók menjenek haza, mert nekik nem jut. Majd időnként újabb és újabb csoportokaz küld haza hasonló indokkal (egyre kevesebb húsról beszél); elsőbb a párton kívüliek, majd egészen addig, hogy már csak a régi párttagok maradtak. Ekkor közli, hogy egyáltalán nem lesz hús. Mire az egyik vevő kifakad: az életbe, már megint a zsidók jártak jól! =))
tudode
Emlékszünk még Stadler Józsefre, aki szintén épített saját szorgalmával megkeresett pénzért stadiont, előrevetítve azt, amikor lejárt -- végre -- a két ballábas támadó mandátuma, miután a természet visszaveszi helyét a betonSZARkofágjain:
.
---- Gyászos állapotban a Stadler stadion
.
www.blikk.hu/sport/gyaszos-allapotban-a-stadler-stadion/76w6dbc
.
www.google.com/search?q=stadler+stadion+akaszt%C3%B3&oq=Stadler+stadion&aqs=chrome.1.69i57j0l5j0i22i30l4.13318j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
--------------------------------
.
Miközben Stadler a fél életét börtönben töltötte, a felcsúti nemzetvezető él mint Marci hevesen,
.
----- És ekkor a bukást is eladta sikerként a kormány
hvg.hu/gazdasag/20210221_Es_akkor_gdp_covid_mkik
---------------------------------------------
.
Így kell sportot csinálni a moslékzabáló nép kárára egy delejes pasi által!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.