Gulácsi Péter kapott hideget-meleget, talán ő sem számított rá, mekkora vihart kavar majd a bejegyzése, amelyben az egyenjogúság mellett szólalt fel írja az Index.

A Család az család elnevezésű kampány decemberben indult el a közösségi médiában, azután, hogy az Országgyűlés megszavazta az Alaptörvény módosítását, szigorította az örökbefogadás szabályait, és törvényben rögzítette, hogy az anya nő, az apa férfi.

Minden embernek joga van az egyenlőséghez. Ugyanúgy, ahogy minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember

– írta Gulácsi.

Gulácsi Péter bejegyzése már a külföldi sajtóban is téma, így reagáltak rá
Kép:Instagram

Ez az első példa arra, hogy magyar válogatott sportoló nyilvánosan foglal állást kényes aktuálpolitikai témában.

A magyar sajtóban több helyütt szemet hunytak a poszt fölött, de van olyan médium, ahol azt írják, hogy:

ez merénylet a gyerekeink ellen

Németországban a Spiegel is beszámolt a 30 éves kapus posztjáról, a lap a

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa a homoszexuálisok egyenlő jogaiért kampányol címmel közölt cikket.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung írja, hogy Magyarország tiltja, hogy homoszexuális párok gyermekeket fogadjanak örökbe. Az újság hasábjain az áll, hogy „Gulácsi bírálja hazája politikáját, és számos negatív reakciót kap”.

Gulácsi eredeti bejegyzését egyébként klubja is megosztotta,

Klasse, Peter Gulácsi!

kommentárral. A hozzászólások hangvétele merőben más, mint az eredeti poszt alatt.

Terry Reintke német európai parlamenti képviselő a Twitteren bátor tettnek nevezte Gulácsi megszólalását.

Daniel Freund EP-képviselő szintén bátorságról ír, megemlíti, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedvenc sportjának egy ikonja nyilvánosan szólalt fel a család definícióját érintő kérdésben.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője sem ment el szó nélkül a poszt mellett, a politikus is üdvözölte Gulácsi bejegyzését.

Gulácsi Péter 2007-ben került külföldre, megfordult többek között a Liverpoolban és a Hull Cityben is, 2013-ban írt alá a Red Bull Salzburgnál. Két évvel később Németországba szerződött, az RB Leipzig kapusa lett.

A magyar válogatottban eddig 36 mérkőzésen lépett pályára.

Forrás:Index
Címlapkép:Instagram

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TollerBela
Gulácsi for President ! Maximálisan egyet kell értenünk Gulácsival, de hiszen minden normális gondolkodású embernek ez a véleménye. Nem ez a deviáns, hanem aki nem ezt vallja. Bár mindenki olyan bátor lenne, mint Gulácsi ...nem tartanánk itt, Európa erkölcsi szemétdombján ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pokróc
Én nem ezt bírálom mert komolyan ki nem xarja le . A belepkézett gólokat magyarázd + közelszemű ,hogyan lehet 1 középszerű középszürke kapusnak csúcskarriere ? Hogy csináltad kis gyökszi ? Ak itudja mondja + .!!! Dibuszt várjuk helyetted ,Jobban járunk asszem ha jól láttam és remélem nem téved a tapasztalatom .
Málna
Ebből is látszik, mekkora tévedésben vannak nyugaton velünk kapcsolatban. Komolyan azt hiszik, hogy egy ilyen vélemény nyilvános vállalásához bátorság kell? Hát, nem. Nyugodtan bárki elmondhatja, amit gondol.
TollerBela
Gulácsi for President ! Maximálisan egyet kell értenünk Gulácsival, de hiszen minden normális gondolkodású embernek ez a véleménye. Nem ez a deviáns, hanem aki nem ezt vallja. Bár mindenki olyan bátor lenne, mint Gulácsi ...nem tartanánk itt, Európa erkölcsi szemétdombján ...
Málna
@Aki Én: Csak ennyi? Jól vagy? Nem ehhez szoktunk.:-)
Aki Én
@Málna: minek ezt túlragozni, ismerünk.
A komplett kormánysajtó és beteg szektája támadja, mutatok néhányat.
Persze, bárki elmondhatja, csak megkapja a magáét elfogadás helyett. Tudom, az jön, hogy a sajtó független :)
A kommenteket külön ajánlom, megtudhatod miért bátorság amit tett.

mandiner.hu/cikk/20210223_a_csala_d_az_csala_d_ez_nem_is_lehet_ke_rde_s

mandiner.hu/cikk/20210224_kedves_gulacsi_peter

pestisracok.hu/kedves-gulacsi-peter-ez-nem-joemberseg-hanem-merenylet-a-gyerekeink-ellen/

www.blikk.hu/sport/magyar-foci/labdarugas-gulacsi-peter-szivarvanyos-csald/nyp8zjb.amp
Málna
@Aki Én: Nem a kommentekről vagy a sajtóról beszélek, az egyébként is oda-vissza megy. Hanem arról, hogy származik-e hátránya abból, hogy vállalja a véleményét. Érted?
Málna
@Aki Én: Ki fogják tenni a válogatottból?
Aki Én
@Pegero: reménykedsz, te idióta? Én még emlékszem, mikor gátlástalanul itt kerestél férfipartnert magadnak.
Aki Én
@Málna: látom, ma sem kellesz a kutyának sem.
Na, jó, segítek.
Szerinted csak az a hátrány, ha kiteszik?
Gondoltam, hogy most is bepróbálkozol minden butasággal, ahogy mindig.
Nálad még a németek is jobban értik miről szól ez.
Nyírfa
Istenem, egy tiszta szívű magyar focista! Nagyon kellemes csalódás!
Málna
@Aki Én: Milyen más hátrány érheti még? Tudsz válaszolni? És mi az, hogy ma sem kellek a kutyának sem? Miért kell ilyen értelmetlen hülyeségeket írni?
ómió
Merkel "mamiéknál" elkapta az "aberráló vírust"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.