A német Margret Kratz-ot nevezte ki az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége a női válogatott szövetségi kapitányának.

Margret Kratz lett a női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

Fotó: Pixabay

Az MLSZ honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint az 59 éves szakember lesz a nemzeti együttes első külföldi szakvezetője.

Margret Kratz a Bundesligában középpályásként szerepelt, és a válogatottban is pályára lépett. Később edzőként a német utánpótlásnevelésben dolgozott, és – Tina Theune után – második nőként szerzett felsőfokú edzői diplomát. A német edzőképzésben az első nő volt, aki a B-licences tanfolyamokon férfi edzőket képzett.

A felnőtt és korosztályos világbajnokságokon a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai elemző csapatának tagja volt, és dolgozott a későbbi Európa-bajnok Nadine Kesslerrel – aki 2015-ben az Év játékosa lett –, továbbá a magyar származású, olimpiai bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Marozsán Dzseniferrel is.

"Azt akarom elérni, hogy a csapat minden egyes tagja, játékosok és a stáb is megismerje, elsajátítsa és magáénak érezze ugyanazt a futballfilozófiát" – fogalmazott Margret Kratz. "Harminc éven át dolgoztam a német szövetségnél, de most eljött az idő, hogy valami újba kezdjek. Tudom, hogy Magyarországon nagyon sok tehetség van, akiknek támogatásra van szükségük a fejlődésükhöz. Szeretném megköszönni az MLSZ-nek a bizalmat, már nagyon várom, hogy belevágjunk a munkába."

A német szakember Markó Edinát követi a szövetségi kapitányi poszton, aki az Izland elleni Eb-selejtezőt követően mondott le posztjáról decemberben, hét év és 89 mérkőzés után.

Az új kapitány áprilisban tartja meg első összetartását, amennyiben a vírushelyzet lehetővé teszi.

Forrás: MTI/MLSZ
Címlapkép: AFP

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.