A fideszes frakcióvezető elfeledkezett említést tenni Hrutka János eltávolításáról.

Kocsis Máté véleményterror miatt tiltakozott a Facebookon és reméli, hogy most Gulácsi kiáll a kirúgott Petry mellett is

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ki kell állni Petry Zsolt mellett!

- írta szerda délelőtt Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán délelőtt a Facebookon.

Majd így folytatta:

A Hertha kiváló kapusedzője pusztán azért vesztette el az állását, mert elmondta a véleményét egy interjúban. A véleményét! Mellesleg igaza volt: Európa felszámolta magát az eszetlen migrációval!

Kirúgásával azt is elintézték a véleményterroristák, hogy várhatóan nehezen tud majd új munkát találni, mert a vasököl arra is lesújt, aki esetleg adna neki. Nagyon remélem, hogy Gulácsi Péter kiáll majd mellette is...

Mint korábban beszámoltunk róla, Petryt a berlini Hertha azután rúgta ki, hogy interjút adott a kormányszócső Magyar Nemzetnek, amelyben egyebek mellett kijelentette: Gulácsi Péternek, a Lipcse kapusának nem kellene közéleti kérdésekben megnyilvánulnia, "egyébként Gulácsi véleménye liberális, amivel a magyarok többsége nem ért egyet".

Gulácsit azzal kavart vihart a kormánypárti médiatérben, hogy a magyar labdarúgók közül szinte egyedüliként kiállt a szivárványcsaládok mellett.

A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor arról elfelejtett említést tenni Hrutka János esetéről, aki Gulácsi Péter kiírásával szolidarított. Nem sokkal később elküldték a Spíler TV-től a szakértőként dolgozó exfocistát – emlékeztet az atv.hu.

A hivatalos indoklás szerint a csatorna mással képzeli el a folytatást, most viszont sokan Petry kirúgásával állítják párhuzamba az esetet.

Forrás: atv.hu

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

folt
"A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor arról elfelejtett említést tenni Hrutka János esetéről, aki Gulácsi Péter kiírásával szolidarított. Nem sokkal később elküldték a Spíler TV-től a szakértőként dolgozó exfocistát – emlékeztet az atv.hu.

A hivatalos indoklás szerint a csatorna mással képzeli el a folytatást, most viszont sokan Petry kirúgásával állítják párhuzamba az esetet."
Teljesen jogosan!

Én mégis inkább a Népszabadság aljas módon való megszüntetésével állítanám párhuzamba. Orbán hány embert rúgatott ki azért, mert nem tetszett neki mások véleménye? Nem akarta megszerezni magának, mint pl az Indexet, hanem el akarta tüntetni azokat, akik nem értettek egyet vele és rendre le is leplezték a csalásait, hazugságait, lopásait.
Orbán gyakorlatilag belehazudott egész Európa szemébe, amikor azt mondta Strassburgban, "Mi sohasem vetemednénk arra, hogy ..."

Magyarországon a legnagyobb véleményterroristák az Orbán-kormányban találhatók.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
németországban,ha valaki buzizik,migráncsozik,niggerezik, cigányozik ,auslenderezik a munkahelyén az ki lesz baßarintva és ez így van több mint 30 éve!
csak úgy....
egy részlegvezetö,akit jól ismertem, cca. 20 éve,hogy röpült egy "scheiss türke" (szar török) miatt .
folt
"A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor arról elfelejtett említést tenni Hrutka János esetéről, aki Gulácsi Péter kiírásával szolidarított. Nem sokkal később elküldték a Spíler TV-től a szakértőként dolgozó exfocistát – emlékeztet az atv.hu.

A hivatalos indoklás szerint a csatorna mással képzeli el a folytatást, most viszont sokan Petry kirúgásával állítják párhuzamba az esetet."
Teljesen jogosan!

Én mégis inkább a Népszabadság aljas módon való megszüntetésével állítanám párhuzamba. Orbán hány embert rúgatott ki azért, mert nem tetszett neki mások véleménye? Nem akarta megszerezni magának, mint pl az Indexet, hanem el akarta tüntetni azokat, akik nem értettek egyet vele és rendre le is leplezték a csalásait, hazugságait, lopásait.
Orbán gyakorlatilag belehazudott egész Európa szemébe, amikor azt mondta Strassburgban, "Mi sohasem vetemednénk arra, hogy ..."

Magyarországon a legnagyobb véleményterroristák az Orbán-kormányban találhatók.
simmering73
"Meglepődött Petry Zsolt kapusedző, hogy a Magyar Nemzetnek adott homofób és idegengyűlölő interjúja miatt kirúgta a Hertha csapata. Pedig semmi mást nem tett, mint bármelyik magyar ember, aki a NER értékrendjét vallja. Magyarországon még a fejét sem emelte volna fel senki azért, ami Európában elfogadhatatlan, minősíthetetlen, aljas, mocskos és alpári. Petry magyar szocializációja következtében ezt észre sem vette. A Hertha azt tette, amit ilyen esetben tisztességes, normális emberek tehetnek, azonnal kirúgták a magyar edzőt, és jól tették, tisztelet érte. Hajrá Hertha!"
nepszava.us/petry-zsolt-berlinben-is-azt-hitte-hogy-a-magyar-fasisztak-kozott-van/
kokopelli
@simmering73:...biztos tudta a barom,de megpróbálta! A német klubbokban szinte az egész "etnikum"
megtalálható! Csak kemény kézzel lehet fegyelmet tartani!Amennyiben még az oldalvonalon kívülről is be-
le ugatnak,azt azonnal meg kell torolni! A német közmondás szerint minden ß@r úgy kezdődik,hogy:
"..de én jól gondoltam!!"
verőce21
@csak úgy...: (13:44) "egy részlegvezetö,akit jól ismertem, cca. 20 éve,hogy röpült egy "scheiss türke" (szar török) miatt ."
És azt te jelentetted fel? Átmasíroztál, a Secu-ból egyenesen a német Stasi-ba? ill. jogutódjába?
csak úgy....
@verőce21: az ali ment panaszkodni,hogy le lett szar töröközve,-csak azért emlékezetes számomra a dolog,hogy a részlegvezetö jött hozzám azzal ,hogy mondjam meg nekik,már mint a fönököknek,hogy ö engem soha nem szar magyarozott!:)

@verőce21: te egy agyalapi gyopár,és én úgy is kezellek ezentúl..talán a Mecseki borban a kén...,téged csak le és körbe lehet szarni az eszméletlen sok hazúgságaid miatt...,mellesleg a pénztárcámat sem hagynám a közeledben,mert aki hazudik az ...
verőce21
@csak úgy...: Romániában már nem volt perspektíva '89-től? Átnyergeltél spiclinek Németországba? Persze, mert te nem szereted az erőszakot…
csak úgy....
@verőce21: erröl kérdezd az orbán kedvenceket ! :) tökös lacit és a discos románt ,aki milliókér megszervezi a leendö kötelezö zenei stílusod! vagy a színészkedö ukránt,aki szintén érted és a leendö kultúrhádér dolgozik!
te egy szar ember vagy @verőce21: ! még annál is szarabb! :) rám akarod hazudozni (efftársilag) a szemét dolgaidat !
verőce21
@csak úgy...: "rám akarod hazudozni...a szemét dolgaidat !" - te egy óvodás Secus...
Hol marad a Tululu...?
csak úgy....
@verőce21: a föl és befogadó képességed mint shikarinak,ne nyúzzuk egymást fölöslegesen,nincs rád fölösleges idöm! a házidokid keres neked majd valakit aki az elméddel tüzetesebben tud foglalkozni..
verőce21
@csak úgy...: Te egy spicli besúgó voltál világéletedben...
Egy legalja ember, akit valaha ismertem.
csak úgy....
@verőce21: én szeretem a kihívásokat ,sosem néztem le az elesetteket és gügyéket de téged le kell,hogy nézzelek! nem tudom,hogy ez nálad fejlödési vagy születési rendellenesség,vagy talán a marxista-leninista egyetemed következménye ,persze egy hirtelen balról jobbra sem marad nyomtalan de ne nekem kelljen viselni a következményeidet...
verőce21
@csak úgy...: (23:29) Csupa sablonos besúgó duma...!
Te kihallgatásoknál is nyújtottál elsősegély segítséget...?
Clavigo
Ez az izé,,,kezdő korában ,,,nem Csurka Pistát pippantotta ??
csak úgy....
@verőce21: 23:37 ha anyád az a riherongy bárcás kurva nem köpött volna,akkor engem nem tudtak volna beszervezni! :) így jártam...a kurva anyád! :)
anyudtól elnézést,csak szemléltetni akartam,hogy mekkora bunkó proli kölköt hozott a világra fölöslegesen...,persze nem ö tehet rólad! talán a stendig szivacs öreged,aki a kuka mögött pénzér cumizott? állítsd föl a családfád végre @verőce21: :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.