Holman Dávid szerdán először volt kezdő a Slovan Bratislava labdarúgócsapatában sérülését és koronavírus-fertőzését követően.

Így tért vissza Holman Dávid a Slovan Bratislavába a koronavírus-fertőzése után

Fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP

"Több mint másfél hete edzek ismét az együttessel, így az erőnlétem kezd visszatérni. Felépülésem óta először voltam kezdő, jól éreztem magam a pályán" – mondta az M1 aktuális csatornának a futballista a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében 1-0-ra megnyert találkozó után.

A 28 éves támadó kifejtette, hogy rosszkor jött a sérülés, mert jó formában volt, ráadásul felépülése után azonnal elkapta a koronavírust, amely három napra döntötte le a lábáról, akkor láza, hasfájása volt és köhögött. Hozzátette, utána napról napra javult az állapota és nagyjából másfél hét után érezte magát gyógyultnak, azonban a szabályok értelmében 14 napig karanténban kellett maradnia.

"A DAC jó játékerőt képvisel, de a célunk, hogy elhozzuk a három pontot Dunaszerdahelyről, de nem készülünk másképpen" – mondta Holman a vasárnapi rangadóról, amelyet éllovasként 13 pontos előnnyel vár a Slovan a második DAC előtt.

Holman megtisztelőnek nevezte, hogy a Slovan négy év után is számít rá, ő pedig azért hosszabbított szerződést februárban, mert a klubnak komoly céljai vannak, így például a Bajnokok Ligája-szereplés kivívása. Megjegyezte, a Slovan sorozatban harmadszor lehet bajnok, amelyre mindössze kétszer volt példa korábban a szlovák pontvadászatban.

Forrás: MTI

Címlapkép: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok